Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság
56 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában el, bizonyosak lehetünk abban, hogy ennek meg a német nemzetiségiek szavaznák meg a provizóriumot és a kiegyezést, míg a csehek, morvák és lengyelek dühös támadásokat intéznének Magyarország ellen.”134 Az ellentétek végül odavezettek, hogy a kiegyezést alkotmányos módon már nem lehetett meghosszabbítani. Az osztrák alkotmány 14. §-a ugyan lehetővé tette az uralkodó közvetlen beavatkozását, de ilyen eljárás a magyar közjogban nem létezett. így tehát nálunk az egy évre kialkudott provizórium nem emelkedhetett törvényerőre, a korábbi status quót Ausztriában az említett 14. § alapján, Magyarországon pedig kormányintézkedésekkel sikerült fenntartani. A helyzet tehát rendkívül bonyolult és összetett volt. Miközben az alkudozások sorra szakították el az összetartozás érzésének helyenként amúgy is meglehetősen vékony fonalait, egyre inkább reménytelenné vált a mindenki számára valamennyire is elfogadható kibontakozás. Nem kétséges, hogy az uralkodói beavatkozás az ominózus 14. § alkalmazásával sokkal nyíltabb és brutálisabb volt, mint például az 1890-es ipartámogatási törvények esetében, s hiába szolgálta ez egyben a status quo fenntartásával a magyar érdekeket, alapvetően mondott ellent a magyar közjognak, s így óriási politikai vihart kavart. A kül- és belgazdasági, osztrák és ettől független magyar belpolitikai ellentétek tehát egyaránt hozzájárultak a kiegyezési válság elmélyüléséhez. A hazai politikai vihart Bánífy135 miniszterelnöknek csak azzal sikerült megfékeznie, hogy ígéretet tett, nem kerül sor a provizórium meghosszabbítására. Az ígéret hatására az ellenzéki Nemzeti Párt és a szintén ellenzéki Néppárt meghátrált, ezzel utat nyitva annak, hogy az 1898. évi 1. törvénycikk utólag törvényesítse a magyar kormány korábbi alkotmányon kívüli eljárását, a provizóriumot. Csakhogy a túloldalon, a Magyar Pénzügy idézett jóslatának megfelelően, a gazdasági kiegyezés megkötése alárendelődött a nemzeti (nyelv-) kérdésnek. Hiába hajlott hát a Gautsch-kormány a magyar-osztrák megegyezésre, a parlamenti béke helyreállítása reményében - habár burkoltan - kilátásba helyezte az addig elért kiegyezési megállapodás, így a már-már kialkudott kvóta módosítását Ausztria javára. Ez az ígéret is kevésnek bizonyult azonban a kívánt parlamentáris béke helyreállításához, a Gautsch- kormány megbukott. Az ellenzék sajátos parlamenti fegyvere volt a birodalom mindkét részében, de ebben az időben különösen az osztrák Reichsratban az obstrukció. A házszabályok meghatározták a felszólalások módját, így például azt, hogy a parlamenti beszédet nem szabad felolvasni, de nem tették lehetővé a beszéd időtartamának és a hozzászólók számának korlátozását. Ez tehát az ellenzék számára lehetőséget adott, hogy elégedet134 Magyar Pénzügy, 1897.45. 135 Bánffy Dezső 1875-től másfél évtizeden át Erdélyben volt főispán, több sikertelen próbálkozása után 1892-ben választották meg képviselőnek, ekkor egyben az országgyűlés elnöke is lett. Az uralkodó 1895 januárjában nevezte ki miniszterelnöknek, ezt a tisztséget négy éven át töltötte be.
