Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 55 Bármennyire képtelen volt is e számítások túlnyomó többsége, a gazdasági kiegyezés megújításának hiánya az Osztrák-Magyar Monarchia létét formálisan, a gazdasági közösséget azonban ténylegesen is veszélyeztette. Az 1887. évi 24. törvénycikk (vagyis az utolsó gazdasági kiegyezést beiktató törvény) szerint megújítása nélkül ez a gazdasági közösség csak 1897 végéig volt fenntartható. Miután a kölcsönös fenyegetések ellenére ezt egyik fél sem kívánta, megegyezés híján 1897 októberében mindkét parlament provizóriummal, azaz átmenetileg egy évvel meghosszabbította az addig fennálló megegyezést. Nem kétséges, ez a meghosszabbítás elsősorban a magyar félnek kedvezett, hiszen gazdaságának a Lajtán túlihoz képest gyorsabb növekedése a kvóta kérdésében egyértelműen magyar engedményt követelt. A helyzetet tovább bonyolította és már-már kilátástalanná tette az osztrák belpolitikai élet bizonytalansága. A Badeni-kormány131 az 1897 áprilisában hozott liberális nyelvrendelet következtében az év végére megbukott, de az azt felváltó Gautsch- kormány132 is alig élt meg három hónapot, helyét a Thun133 miniszterelnök vezetése alatt álló kormány vette át. A politikai krízis tovább élezte a gazdasági ellentéteket. A politikai válsággal megterhelt gazdasági viták, s főleg azok eredménytelen elhúzódása, ami a provizóriumban is kifejezésre jutott, visszahatott a gazdaságra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a már sokszor idézett Magyar Pénzügy pálfordulása: „Nem csoda - írta 1897 novemberében a lap — hogy Magyarországon a kiegyezés híveinek a száma jelentékenyen megapadt. Senki sem kívánhat annyira ingatag, annyira szeszélyes féllel szerződést kötni, minővé Ausztria átváltozott [...] Ha a provizórium, meg a provizórium után kiegyezés létrejön, az csak kényszeregyezség lesz, melyet a körülmények erőszakolnak a szerződő felekre. [...] A politikai szenvedély idesodorta Ausztria úgyszólván összes vezéregyéniségét, törvényhozóit, sőt kormányát is. A kiegyezés ott többé nem cél, hanem eszköz: míg a Badeni kormány fennáll, a csehek és lengyelek támogatják úgy, ahogy a kiegyezés roskadozó hajóját, ezek megszavazzák a provizóriumot is nem Ausztria gazdasági érdekeiért, hanem a Badeni kabinetnek a nyelvrendelet ellenszolgáltatásaképp. Ha pedig a Badeni kabinet megbuknék, s helyét a nyelvrendeleteket visszavonó kormány foglalná 131 Kasimir Felix von Badeni 1895-1897 között Ausztria miniszterelnöke. Legnevezetesebb alkotása az 1896-os választójogi reform volt, amely a 24 év feletti férfiak számára (ha nem is arányosan) lehetővé tette a választást. 132 Paul Gautsch von Frankenthurn 1879-1893 között kultusz- és oktatási miniszter volt, 1895-től ugyanezt a tisztséget töltötte be Badeni kormányában, majd annak bukása után Ferenc József őt nevezte ki miniszterelnöknek. Ferenc József segítségével rendeleti úton kormányzott, amibe bő három hónap után, 1898 márciusában ő is belebukott. 133 Franz von Thun und Hohenstein legfontosabb feladata az volt, hogy véget vessen a nyelvrendelet által kiváltott német (osztrák)-cseh ellentéteknek, de a német nemzeti pártok obstrukciója miatt fél év után maga is lemondásra kényszerült. Végül az őt követő, Manfred von Clary und Aldringen vezette kormány vonta vissza a nyelvrendeletet, ami a csehek legfőbb sérelme maradt egészen a Monarchia felbomlásáig.
