Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 3. Alapanyaggyártás. A vertikum kiszélesítése
IV. A csepeli gyár 207 hadiipari komplexuma, a csepeli gyár és a Witkowitzer Bergbau- und Eisenhütten- Gewerkschaft szoros együttműködésére. A két cég közötti megállapodást 1911. január 5-én írták alá. Ebben a witkowitzi gyár kötelezte magát, hogy Weiss Manfréd rendelkezésére bocsátja a lövedékek teljes gyártási technológiáját, beleértve az ehhez szükséges minőségű acél előállítását, megfelelő szakembereket biztosít Weiss Manfréd költségére Csepelen, valamint támogatja, hogy a haditengerészet elismerje Weiss Manfréd szállítóképességét a 30,5 cm-es lövedékeknél. Weiss Manfréd mindezek fejében vállalta, hogy a haditengerészet lövedék-megrendelései után kapott összeg 3,5%-át öt éven keresztül kifizeti Witkowitznak, ha azonban az öt év alatt a 3,5% nem érné el a 350 ezer koronát, akkor ezt követően is köteles azt fizetni. Garantálta egyben a teljes titoktartást még olyan vállalatokkal szemben is, amelyekben érdekeltségei vannak, kötelezte magát, hogy a witkowitzi szakembereket nem csábítja saját gyárába, és a csak külföldön beszerezhető gépeket Witkowitztól veszi meg. Ez a szerződés az egyik legdöntőbb esemény volt a WM-gyár I. világháború előtti történetében. Weiss Manfréd ugyan sokallotta a 3,5%-ot, de végül figyelembe véve a szerződés által kínált előnyöket, engedett. Witkowitz nemcsak a technológia pontos átadását vállalta, hanem érdekeltté vált abban, hogy Weiss Manfréd minél jelentősebb rendeléseket kapjon a haditengerészettől. Miután sokkal jobb kapcsolatokkal rendelkezett, mint bármelyik magyar vállalat vagy intézmény, ez az érdekeltség jelentős tényezővé vált. Weiss Manfréd az acélmű létesítésénél rendkívül óvatosan járt el, a Monarchia különböző gyáraiba küldte saját szakembereit, hogy ellenőrizzék a Witkowitztól kapott információkat, valamint magánkapcsolatokat próbált kiépíteni az ottani szakértőkkel. 1911 januárjában szinte másnaponta küldtek levelet újabb kérdésekkel, illetve információkkal Csepelről Witkowitzba és vissza. Az acélgyártás ennek ellenére kezdetben hihetetlen nehézségekkel járt, hosszú ideig nem sikerült a kívánt minőséget elérni, ami különösen a nagy kaliberű lövedékeknél okozott gondot. A haditengerészet ugyan már márciusban elismerte a csepeli gyár szállítóképességét, de még ezt követően is számtalan probléma merült fel. A witkowitzi gyár több száz műszaki rajzot küldött Csepelre, szakemberei rendszeresen felkeresték a gyártelepet, mégis gyakori volt a nézeteltérés a szerződés értelmezése körül.46 1912 májusában az ígért 5 millió koronás befektetéssel üzembe helyezték az új létesítményeket: a martinművet két 10 tonnás kemencével, a kovácsüzemet három gőzkalapáccsal (8, 1,5 és 3 t), a présüzemet 12 hidraulikus préssel (1000, 500, 300, 250 t), és 4 izzító kemencével, a szürkevas öntödét 600-as átmérőjű kúpoló kemencével a 46 MNL OL Z 402 37a; MNL OL Z 403 1.