Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 4. A tüzérségi lőszergyártás. Harc a megrendelésekért
208 IV. A csepeli gyár kokillák és szerszámok öntésére. Ezekhez csatlakoztak a szükséges segédüzemek, például a gázgenerátor üzem, a gőzkazán, a hidraulika, daruk, valamint az edzőüzem. Az acélgyártáshoz szükséges nyersvasat a resicai, a rimamurányi és a vajdahunyadi vasműből, az ócskavasat Budapestről, az ötvöző anyagokat pedig külföldről szerezték be. Az acélmű teljes kapacitásának kihasználásával naponta 7 tonna acélt biztosított a tüzérségi lövedékgyártáshoz, 1912 februárjára még csak napi egy, májusban azonban már átlagosan 4,7 tonnát. A két martinkemence összesen napi 3,5 adagban 35 tonna acélt termelt, ennek felét közvetlenül értékesítették. A befektetett mintegy 5 millió koronának 4,5%-át a telkek értéke jelentette, 36,6%-át az épületek, a fennmaradó részt a gépek és berendezések tették ki.47 1913—1914 folyamán a hengerművet is bővítették. Üzembe helyeztek egy 1000 tonnás prést rúdsajtolásra, Mannesmann csőhengert a tüzérségi gránátok gyártásához, a szalaghengerdében már 12 hengerpár dolgozott, bővítették a rafináló üzemet, amelynek kapacitása így elérte a napi 13 tonnát, a vörösréz öntöde a fejlesztés következtében 10, a sárgaréz öntöde pedig 2 tonnát termelt naponta. A fémgyártásban egy új ötvözet, a fehérbronz kikísérletezése eredményezett fontos változásokat, ez az anyag ugyanis nagy szilárdsága és nyúlása mellett kevésbé sínylette meg a tengervíz korrodáló hatását, így tökéletesen megfelelt tengerészeti berendezések és felszerelések gyártására. 1914 áprilisában a haditengerészet képviselője helyszíni szemlét tartott a gyárban, az ott gyártott torpedóalkatrészek szinte a szenzáció erejével hatottak.48 Miután a külföldi - elsősorban olasz - megrendelések ebben az időben teljesen lekötötték a gyár kapacitását, Weiss Manfréd nem is nagyon ajánlotta termékeit a közös hadi igazgatásnak. 4. A tüzérségi lőszergyártás. Harc a megrendelésekért Miután Weiss Manfrédnak sikerült szerződésben szabályoztatnia a közös hadi igazgatás lőszermegrendeléseit, egyértelművé vált, hogy a gyalogsági lőszerszállításoknál az esetek döntő többségében meg kell elégedni a magyar kvótának megfelelő részaránynyal. A termelés esetleges bővítésének lehetősége - háborús viszonyok nélkül - tehát eleve korlátozott volt. A századforduló idején kibontakozó gazdasági válság még preg- nánsabbá tette ezt az ellentmondást. Kézenfekvő megoldásnak ígérkezett a lőszerek kaliberének növelése, vagyis tüzérségi lőszerek gyártása. Amíg azonban Weiss Manfréd a gyalogsági lőszerek gyártásában Magyarországon gyakorlatilag egyeduralkodó volt, és az osztrák gyárak versenyével szemben megfelelő támaszt talált a magyar hivatalos szerveknél, addig a tüzérségi lőszergyártásnál gyö47 MNL OL Z 402 37a, 2403; MNL OL К 269 1913-53009; Kovács é. n; Kocsis-Németh-Uglár é. n. 48 ÖStA KA Zst KM MLA 1914 4M 1 /27, 19-9.
