Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez 129 Ilyen előzmények után szinte érthetetlen, hogy Moldova Goldberger-portréja14 miért kavart olyan nagy vihart. Hiszen Goldberger igazi ipari tőkés volt, inkább áldozata, semmint haszonélvezője a banktőkének. Bár ő volt az, aki a banktőke nélkülözhetetlen behatolása után is meg tudta őrizni korábbi irányító szerepét, nemcsak névleg maradt a részvénytársaság vezetője, hanem eredményes tevékenysége feleslegessé is tette a bank képviselőinek bármiféle intervencióját. Moldova bírálói azonban nem is a történészek, hanem az iparág egyes mai irányítói közül kerültek ki. így fő vádjukat, miszerint Moldova idealizálja Goldbergert, pusztán azzal tudták alátámasztani, hogy tevékenysége egybeesett az iparág konjunkturális szakaszával, szemben a Moldova által leírt mai állapottal. Ezek a bírálók pusztán arról feledkeztek meg, hogy Goldberger Leó nem a két világháború között, hanem 1907-ben vette át a vállalat irányítását, vagyis a magyar textilipar s azon belül különösen a Goldberger-gyár legválságosabb időszakában. Természetesen Moldova szemére lehet vetni, hogy helyenként nem elég árnyalt, nem elég pontos a felvázolt kép, de ennek aligha van értelme, hiszen történelmileg ezzel együtt is hiteles. Bizonyos, hogy az ideológiai fejetlenséget, zűrzavart, a frontvonalak összekuszált- ságát nem lehet az ideológia síkján felszámolni. Ehhez tényekre van szükség, illetve a köztudat és a történelmi ismeret minél gyorsabb közelítésére. A Moldova-könyv és a már említett Weiss Manfréd-életrajz fogadtatása viszont azt jelzi, hogy a régi beidegződések azonnal színre lépnek, amikor már nem történészek egymás közötti eszmecseréjéről, hanem ennél sokkal szélesebb nyilvánosságról van szó. Maradjunk tehát a tényéknél, s menjünk vissza a kezdetekhez. Minden nép története egyedi, hajlamosak vagyunk azonban ebből a triviális igazságból gyakran túlzó következtetéseket levonni, s hol nemzeti múltunk dicsőségét, hol pedig dicstelenségét hangsúlyozni. A gazdasági fejlődésre vetítve mindezt, szeretjük sajátosságainkat jó vagy rossz jelzővel illetni, mintha a másság önmagában már eleve igényelné ezt a minősítést. Tény, hogy a polgárosodás Magyarországon valóban más formában és körülmények között zajlott le, mint a tőlünk nyugatra és keletre fekvő országokban. A „klasszikus” kapitalizmushoz képest a mienk nemcsak megkésett, de gyökereiben is eltért. A feudális fejlődés során még annak utolsó évtizedeiben sem alakult ki az a nemzeti polgárság, amely hordozója lehetett volna a polgári forradalomnak és a nálunk elsősorban ezt követően induló kapitalista átalakulásnak. Ennek hordozói sokkal inkább a korábbi társadalom perifériáján helyezkedtek el, nyelvükben, vallásukban, szokásaikban és nem utolsósorban társadalmi helyzetükben különböztek az „őshonos” magyar és nem magyar lakosságtól. Ezek az idegenek, örmények, görögök, zsidók a társadalom egyéb rétegei által megvetett házaló jellegű kereskedelemmel foglalkoztak. Hiába alakult át ez a tevékenység 14 Moldova 1980.
