Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)

II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez

128 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez akarjuk szüntetni a tőzsdei szédelgéseket, emeljük a műhely becsét, a becsületes munka érdemét: mert egyedül a munka képezi az államnak igazi erejét.”13 Más szóval, amíg az iparos, az ipari tőkés dolgozik, addig a kereskedő, a bankár csak szédeleg. A céhmíves ellenállás egyáltalán nem magyar jelenség volt, s leginkább a német verzió vált ismertté. Ez az ideológia, amely később a fasiszta elmélet szerves részévé vált, megkülönbözteti az alkotó (ipari) és a harácsoló (kereskedelmi és bank) tőkét (schaffendes und raffendes Kapital). A hazai üzemtörténeti feldolgozások jelentős ré­szénél ez a tétel tovább egyszerűsödött: a tőke harácsol, de az én üzemem tőkése a kivételes alkotók közé tartozott. A gyakorlatban tehát a megkülönböztetés — egymással szorosan összefonódva - kétarcú. Egyrészt hamis értékrendet állít fel az ipari tőkéseken belül a műszaki tevé­kenységet nemcsak pozitívként, hanem kimagasló képességként bemutatva, másrészt mindezt elvitatja a kereskedelmi tevékenységtől. Nem kétséges, hogy a találmányok jelentősen hozzájámltak egy adott gyár, iparág vagy akár az egész ipar fejlődéséhez, de ezek csak akkor lehettek valóban eredményesek, ha megfelelő kereskedelmi tevékeny­ség révén utat törtek maguknak a mind bonyolultabb gazdasági életben. Nem vitás, hogy az ipari tőkések között egyaránt találkozhatunk műszaki és kereskedelmi indít- tatásúakkal, megítélésüknek mégsem lehet ez az alapja, hanem pusztán a tevékenység minősége. A felszabadulás utáni gazdaságpolitikában ez a fajta megkülönböztetés vált ural­kodóvá, hiszen amíg a bizalmatlanság ellenére is alapcélnak tekintették a műszaki értelmiség megnyerését és megtartását, addig a vállalatok kereskedelmi részlegeit felszámolták, szakértőit pedig szélnek eresztették. A termelési és értékesítési folya­mat szétválasztása nemcsak károsnak bizonyult, hanem ráadásul a marxi elméletnek is ellentmondott. A kialakuló kapitalista nagyvállalatok kezdettől fogva két alappil­lérre épültek, a termelő és a kereskedelmi részlegekre. Az utóbbi feladata kiterjedt a nyersanyagok, szerszámok, gépek stb. beszerzésére, valamint az előállított termékek értékesítésére. A nagyvállalatok kereskedelmi tevékenységének felszámolása nem pusztán az értékesítési folyamatot zavarta meg, hanem legalább ugyanilyen mértékben a beszerzést is. A kereskedelmi tevékenység likvidálása nemcsak a termelést, hanem a kereskedés történelmi megítélését is meghatározta. A megkülönböztetés másik eleme, az ipari és banktőke szembeállítása nem kevésbé hamis. A kapitalista korszak fő gazdasági mozgatóereje ugyanis nem az ipari és bank­tőke egymással vívott harca, hanem éppen ellenkezőleg, összefonódásuk, még akkor is, ha az egyes esetekben harc útján valósult meg. Weiss Manfféd tevékenysége, élete éppen e szembeállítás képtelenségét bizonyítja. 13 KN 1873. május 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom