Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)

Előszó

Előszó

11- vagy ha tetszik, a tudat alatt - racionalitássá szerveződik. Ezt a kettősséget tárta fel itt Ady, odaát Kafka, Musil, vagy akár Roth, sőt Freud egyenesen a tudomány szintjére emelte. A történettudomány feladata pedig - ha hü akar lenni ezekhez az elődökhöz - az, hogy rendezve a korabeli rendezetlen sorokat, kimutassa az irracionalizmus látszó- lagosságát, s feltárja a valódi érdekviszonyokat.

Roth-Chojnicki Musilhoz hasonlóan hihetetlenül pontosan mutat rá az „osztrákizmus” képtelenségére, vagyis arra, hogy az általunk még ma is igazi osztráknak vélt hazafi sokkal inkább volt német, mint osztrák. Tehát nemcsak mi akartunk tőlük elszakadni, hanem ők is tőlünk, nemcsak mi éreztünk gyakran valódi lehetőség helyett béklyót, hanem ők is. A válás után kellett rájönnünk, s nemcsak osztrákoknak és magyaroknak, hanem a dualizmusból kirekesztett cseheknek is, hogy egymás nélkül védtelenekké és tehetetlenekké váltunk. A bölcsebbek erre már a gazdasági világválság hatására ráeszméltek, a többiek az Anschluss, Csehszlovákia feldarabolása, vagy akár Magyarország német megszállása után.

Chojnicki rövid eszmefuttatásába azonban még az a gondolat is belefér, hogy térérzékünk is viszonylagossá vált e furcsa történelmi képződmény hatására. Mintha Roth- csak részben megélve - megsejtette volna, hogy országhatárok változásai és politikai viharok közepette már-már földrajzi hovatartozásunk is kérdésessé válik. Az általa említett periféria azóta izmos elméletté ötvöződött, de ez - a mi esetünkben - keveredik a „kelet-európaisággal”, a „közép-kelet-európaisággal”, mintha létezne ugyanilyen „nyugat-európaiság”, sőt „közép-nyugat-európaiság”. Ilyen alapon talán Elzászt és Lotharingiát kellene Közép-Nyugat-Európának tekintenünk, amin a nálunk nem kevésbé hányatott sorsú elzásziak és lotharingiaiak bízvást meglepődnének.

A kapitalista átalakulás kétségtelenül felszámolta Magyarországot mint a kereszténység védőbástyáját, de ettől még nem varázsolta se Kelet-, se Közép-Kelet-Európá- vá. Goethe éppen ezeknek az átalakulásoknak a hatására beszélt világirodalomról, és semmi kétség: a világirodalom alapja a világpiac. Amíg a középkorban még létezhettek különbségek az árutermelés különböző formái között, addig az újkor csak azt a kérdést ismeri, hogy ez az árutermelés mennyiben feudális és mennyiben modem, azaz kapitalista.

Talán túl sokszor hangsúlyoztuk, hogy a kapitalista átalakulás előfeltétele a nemzeti állam. Az ugyan nem kétséges, hogy a tőkés árutermelésnek piacra van szüksége, s ez a piac különösen kedvezően szerveződik nemzeti keretek között, de ezt a tételt megfordítani nem lehet, vagyis ha piac nélkül nem is, de nemzeti piac nélkül még kialakulhat a kapitalista termelés. A német nemzeti állam csak 1870 után jön létre, mégsem kétséges, hogy a tőkés termelés már megelőzőleg kibontakozott. Ugyanakkor Nagy-Britannia esetében sem beszélhetünk - már csak a gyarmatbirodalom miatt sem - a nemzeti piac kizárólagosságáról. Éppen ebben rejlik a tőkés átalakulás lényege: miközben esetleg nemzeti kereteket hoz létre, születése pillanatától áthágja ezeket a határokat, és a mindenkori gazdaságpolitikától függetlenül megteremti a nemzetek feletti piacot. Kitágítja