Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Buda alapításától a budai magyarok egyenjogúsításáig (1240-es évek -1439) - 5.) Városigazgatás

és a tanács elé lehetett fellebbezni. Az 1439-es reform után a pénzbíró mindig másik nemzetiséghez tartozott, mint a bíró. (Magyar bíró idején, pl. a helyettese német volt.) Az írásos adminisztrációt a városi főjegyző irányította, akit több más jegyző segített munkájában. A városi főjegyzői irodában több osztály működhetett, hiszen a középkor végén Buda már négy pecsétet használt, ami legalább három osztályra enged következtetni. (A városi kettős nagypecsétet ugyanis egyre ritkábban, csak fontos ügyek írásba foglalásánál alkalmazták.) A tényleges föpecsét a XIII. század végi vágásos pajzsú, két kis toronnyal ellátott címerü volt, és megfelelt a királyi titkospecsétnek. Használtak azonban még két kisebb pecsétet a háromtornyú vár ábrázolásával. A főjegyzői iroda városkönyveket is vezetett. A fő városkönyvbe egyedül a főjegyző vezethette be a főleg tulaj donátruházásokat tartalmazó ügyeket, a jegyzőkönyvbe vezetésnél több városi tanácstagnak jelen kellett lennie. Ez tisztázati kötet volt, amelybe egy fogalmazványkötetből írta be a főjegyző az okleveleket. Külön jegyzőkönyvet vezetett a pénzbíró az előtte folytatott perekről - nyilván mellette is működött egy jegyző - valamint készült városkönyv a bűnügyekről is. A város bevételeiről és kiadásairól pedig számadáskönyveket vezettek. Mindez azt mutatja, hogy Budán, akár más középkori városokban, gondos írásbeli adminisztrációval számolhatunk. Mind a város által kiállított okleveleknek, mind a városkönyveknek a nyelve latin volt, bár más városokkal folytatott levelezésében a városi iroda olykor a német nyelvet is használta. A választott tanácson, és a hivatalnok-jegyzőkön kívül egyéb tisztségviselők is voltak. Ide tartoztak a városi „község" - azaz a népgyűlés, 1439 után a száz választó - által választott adószedők, akik a városi kincstartónak, feltehetően az egyik esküdtnek adták be a kivetett és beszedett pénzt. Az adószedők városnegyedenként ketten voltak. Egyes váraljákon (külvárosokban), így Szentpéteren helyi választott esküdt elöljárók is működtek. Többnyire a városi tanácstagok közül, esetleg más tekintélyesebb polgárokból választották a város kegyurasága alá tartozó templomok (főként a plébániák, kápolnák és ispotályok) gondnokait, akik az egyház vagyonát kezelték. A budai tanács, mint bíróság által hozott ítéletek ellen a tárnokmesterhez lehetett fellebbezni. 0 volt a nádor és az országbíró után a harmadik udvari méltóság, aki eredetileg, mint a királyi kúria bírái is, nemesi bírótársakkal ítélkezett, igaz, 1383-tól mellettük olykor polgári bírótársak is feltűnnek. A XV. század első felében feltűnő, hogy az arisztokrata tárnokmester helyett a tényleges munkát irányító 44