Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Buda alapításától a budai magyarok egyenjogúsításáig (1240-es évek -1439) - 2.) A három város középkori helyrajza - e.) Városkép

Az mindenesetre biztos, hogy a Várhegy külső képe más lehetett, mint a Váraljáé. A hegyen a házak túlnyomó többségben kőből épültek, és általában egy emeletesek voltak, bár tudunk néhány két emeletesről is. A legtöbb ház az utcával párhuzamosan épült, középen egy kapuval, bár az udvar két oldalán is gyakran álltak épületszárnyak. Néhány házhoz torony is tartozott. Az épületek első emeletén gyakran egy nagy terem, ím. „festett palota" (palota - terem) volt található. Mivel Buda a XIV. századtól fővárosnak számított, egyházi testületek, világi nagyurak, királyi tisztviselők is lakták, akik gyakran háztulajdonosok is voltak. A legjelentősebb házak ezek, és a városi vezetőréteg birtokában mutathatók ki. Mindezekre lehetett jellemző a díszes nagyterein, a tornyos házak pedig eredetileg az utóbbi rétegre voltak jellemzőek. A földszinten nem egyszer bolthajtásos helyiségeket találunk, amelyek mind üzlethelyiség, mind pedig kézműves műhely szerepét is betölthették. A piactéren (a mai Tárnok utca nyugati oldalán) általában kisebb alapterületű házak álltak, amelyek első emelete kiugrott az utca felé, a földszinti ablakok leeresztett tábláját piaci árusító asztalként lehetett használni. A házak alatt pincék húzódtak, ahol a budai hegyvidéken termett bort árulhatták. Különösen a Várhegyen, de kisebb mértékben a Váralján is kimutathatók a mai fogalom szerint bérháznak értelmezhető épületek, ahol a tulajdonos a ház egyes részeit bérbe adta. Az itteni lakásoknak többnyire külön konyhájuk volt, és olykor ritkán - saját árnyékszékük. Az árnyékszékek különben az épületszárnyak udvar felőli részén álltak, sőt olykor az emelet végén is. A várbeli utcákat kaviccsal kövezték, olykor az idők során több kavicsréteg került egymás fölé. A város vízellátását négy módon fedezték. Egyrészt kutak voltak a városban, amelyek azonban csak a környező házak szükségletét fedezhették. Másrészt - főleg ott, ahol nagyobb vízfogyasztással kellett számolni, pl. kolostoroknál - ciszternákat építettek, amelyek az esővizet gyűjtötték össze. Ilyen maradt fenn, pl. a várbeli ferences kolostorban. Volt a városnak vízvezetéke is, amely a mai Svábhegy (Szabadsághegy) oldalában lévő források vizét vezette a városba. Kettő ezek közül: az ún. Városkút és a Béla király kútja, ma is megvan. A vízvezeték lement az Ördögárok völgyéig, és onnan felment a Várhegyre. A közlekedő edények törvénye szerint akár szökőkútként is működhetett. A jelek szerint a vízvezetékek azonban csak a piacokat látták el vízzel, ahol a teherhordó állatokra tekintettel amúgy is sok vízre volt szükség. Végül a Duna vizét is használták, amelyet a vízhordók árultak. Nem véletlenül a vízhordók feladata volt a tűzoltás is. 33