Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Nagyvárosi társadalom a Horthy-korban

vagy a külső Lipótváros újonnan emelt modernista bérpalotákiban lakott, addig a zsidó középosztály a Körúton belül maradt és például a zsidó városi kispolgárság (kiskereskedők, kisiparosok) jelentős hányada változatlanul a Király utcát és környékét foglalta el. A kispolgár fogalma ugyanakkor - szinte fővárosi sajátosságként - a Horthy-korban egyre jobban kitágult, mivel a gyári szakmunkások jövedelmüknél és ambícióiknál fogva egyaránt, határozottan útban voltak a kispolgári státus felé. A proletariátus számszerűen nagy tömegét nagyjából fele részben az ipari, valamint a szolgáltatásban alkalmazott segédszemélyzet adta. A szolgáltatás foglalkoztatottjai között különösen sok a frissen bevándorolt elem, akik ráadásul folytonosan fluktuáltak. Szembetűnő mozgékonyságuk kulturális téren élesen szembe is állítja őket Budapest erősen urbanizált kispolgári és középpolgári rétegeivel. A proletariátus zömét, 1930-ban pontosan a felét, 1941-ben pedig a kétötödét viszont kifejezetten az ipari munkásság alkotta, ugyanakkor számszerűen végig jelentős maradt a női házicselédség is. A budapesti ipari munkásság szerkezetileg meghatározó vonása, hogy valamivel nagyobb hányadát a gyári üzemek alkalmazottai képezték (a vidéken fordított volt ekkor a helyzet). Ezt a képet tovább erősíti, ha az ipari proletariátust Nagy-Budapest egészében is szemügyre vesszük: az akkori közvetlen agglomeráció (Újpest, Kispest, Pestszenterzsébet, Csepel) egyértelműen ipari városai ugyanis a legmodernebb gyáraknak adtak otthont nagyszámú és koncentrált ipari munkásságukkal együtt. A budapesti ipari proletariátus másik és már jó ideje meghatározó vonása a szakképzett munkaerő aránylag jelentékeny számszerű súlya. Ebben a tekintetben a korszak során némi változást hozott, hogy a húszas évek textilipari beruházásai nyomán átmenetileg csökkent a szakmunkások magas részesedése, egyúttal megemelkedett a női gyári munkások száma; a második világháború idején, a haditermelés felfutása, s vele együtt a nehézipar előtérbe kerülése viszont újra nagy keresletet támasztott képzett (férfi) szakmunkások iránt. A munkásság, főként a gyárak és műhelyek fizikai alkalmazottai szintén látható módon elkülönültek a többi rétegtől lakóhely tekintetében, habár Budapesten soha nem öltött olyan szélsőséges méreteket a társadalmi szegregáció, mint Nyugat-Európa nem egy nagyvárosában. A Nagykörúton kívüli negyedekben és kivált Kőbányán, Óbudán, valamint Angyalföldön (külső Lipótváros, melyet 1930-tól hivatalosan Magdolnavárosnak neveztek) és más külvárosi gyári övezetekben a bérkaszárnyákjelentették az uralkodó beépítési módot. Ugyanakkor a budapesti gyárak234