Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Városépítés, infrastruktúra és a városgazdálkodás

építészei már gyakorta szakítottak a historizáló eklektikával, hogy kipróbálják a tiszta geometrikus formákat. Helyenként pedig még a szellősebb, vagyis a sávos beépítés is szóhoz jutott, mint például a Tisza Kálmán téri bérházcsoport esetében. Az infrastruktúra tekintetében a nagyvárosi tömegközlekedés modernizálása volt a legjelentősebb fejlemény. Az utak hagyományos makadám burkolatát a húszas évek végétől a beton burkolat váltotta fel, amely jobban megfelelt a lassan meginduló motorizáció kívánalmainak. 1926-ban a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében felállították az első villamos jelzőlámpát és terjedőben volt a mellékutcák egyirányúsítása is. A gazdasági válság által kiváltott tömeges munkanélküliség enyhítésére rendszeresített szükségmunkák kifejezetten az út- és csatornaépítésre irányultak, és ennek megfelelően, 1932 és 1937 között a legszembeszökőbb a fejlődés. A közlekedést tekintve mindenekelőtt a dunai rakpart forgalmi úttá fejlesztése (1939), a hajóforgalom esetében pedig a ferencvárosi helyi kikötő (1925), valamint a csépel szigeti Szabadkikötő elkészülte (1928) érdemel említést. Jóllehet már 1923-ban megindult Bécs és Budapest között a polgári légijárat, csak nagysokára fejeződött be a reptér végleges kialakítása (előbb Mátyásföldön, majd Budaörsön működött ideiglenes légikikötő). A Ferihegyi repülőtér később, az 1940-es években készült el a hozzá vezető gyorsforgalmi úttal együtt. A vízellátás terén a korábban lerakott alapok továbbfejlesztése került napirendre, így új víztározók, főnyomócsövek és elosztóhálózatok létesültek. 1944-ben a vízcsőhálózat hossza már megközelítette az 1400 kilométert, holott negyedszázaddal azelőtt a 900 kilométert sem érte el. A fejlesztések üteme alig maradt el ettől a csatornahálózat, valamint a gázellátás terén, ez utóbbi egyébként 1923 után egyedül az Óbudai Gázgyár feladatát képezte. A városrendezésről és az építésügyről 1937-ben hozott törvény a Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztette ugyan az elővárosokra is, a középítkezéseknek a Horthy-korban megfigyelhető jóval csekélyebb súlya folytán azonban e nagymúltú szervezet ekkor sokat vesztett korábbi szerepéből. A törvény jelentősége főleg abban állt, hogy segítségével megvetették az új modern várostervezés jogi alapjait és ahhoz is hozzájárult, hogy a főváros beépített területe a jövőben akadálytalanul tovább növekedhessen, s egyúttal pedig a beépítéssel eddig együtt járó telekspekuláció és építési uzsora visszaszorításához is kedvezőbbek legyenek a feltételek. Végül pedig Nagy-Budapest 1950-es közigazgatási megteremtéséhez szolgált fontos előzményül.. 228