Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A gazdasági élet új fejleményei

A gazdasági élet új fejleményei A nagybani és az átmenő kereskedelem mellett a kiskereskedelem terén is észrevehető változások zajlottak le a századelő éveiben. A mennyiségi növekedésnél is fontosabb a kiskereskedelem belső szervezeti modernizációja. A múlt század végén még igen széles vásárlóközönség igényeit kiszolgáló utcai vándorkereskedelmet lassanként kiszorította a bolti kereskedelmi forma. Azon belül az 1890-es évtizedtől vált mindent áthatóvá a polarizáció, amely a nagyáruház megjelenésével teljesedett be. A fejlődés nyitánya az 1896-ban a Kossuth Lajos utcában megnyitott, már említett Hölzer Simon Divatháza, amely a főváros első „teljesen külföldi stílusban berendezett" áruháza volt. A századelő új lendületet adott az áruház irányába mutató fejlődésnek. 1910-ben a belvárosban kezdte meg működését a többemeletes Fischer Simon és Társa Rt. ruhaáruház, a következő évben pedig átadták a Párisi Nagy Áruház fényűző épületét az Andrássy úton. A Párisi mind méreténél, mind szervezeti felépítésénél fogva és nem utolsósorban sajátos architektúrájával hosszú időre a hamisítatlan nagyvárosi áruház mintaképe lett Budapesten. Éppúgy, ahogy a vásárcsarnokok (és kivált a Központi Vásárcsarnok) közvetlen is szerephez jutottak az (agrár)termelés megszervezése terén, az áruházak hasonlóképpen meghatározóvá váltak a ruházati ipar tekintetében azáltal, hogy a konfekcióiparnak teremtettek kedvező piacot és állandó megrendeléseikkel folytonosan ösztönözték annak növekedését. A főváros kiterjedt szolgáltató és termelő kisipara tehát éppen a gazdagon rétegzett nagyvárosi társadalom sokrétű ízlésének és fogyasztói igényeinek a kielégítésével alapozta meg önnön létjogosultságát. Ez a mozgatórugója a ruházati kisipar század elejei konjunktúrájának is, ahol a kis- és középüzemek számára egyaránt tág érvényesülési lehetőség adódott. Ez az oka ugyanakkor nem egy szakma és ágazat hanyatlásának, különösen azokénak, amelyek közvetlen konkurensei voltak a kibontakozó gyáriparnak (a faipar, az élelmiszeripar területén). Ezek a budapesti kézmüiparosok az elé a választás elé kerültek, hogy vagy beszüntetik az ipart (1896-1913 között a mühelynyitások közel kétharmadára rúgott az üzletbezárások aránya), vagy vállalják az önállóság részbeni feladását, s ebben az esetben bedolgozás és szövetkezés formájában űzhetik tovább a szakmát. A fővárosi társadalom polgárosodása nemcsak a kiskereskedelem (a nagyáruház-fejlődés), hanem a vendéglátóipar számára is új és erőteljes impulzusokkal szolgált a századelő éveiben. Ennek két, olykor összefonódó megnyilvánulása a 191