Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Szuburbanizáció és közlekedés

a századfordulótól szembeszökően visszaesett a város népességnövekedésének addig oly szembeszökő üteme. Az egyesítést követő negyedszázad során a város lélekszáma kereken a duplájára nőtt, az ezt követő negyedszázadban viszont már csupán 50%-al gyarapodott (s 1920-ban így került Budapest a milliós népességű nagyvárosok közelébe). A demográfiai növekedés mérséklődésének a bevándorlás visszaesése mellett az volt a másik fő oka, hogy a természetes szaporodás korábbiaknál lényegesen magasabb szintje sem ellensúlyozhatta a kieső vándorlási szaporulatot. A főváros XIX. század végi és XX. század eleji népességfejlődése abban ütött el egymástól, hogy míg korábban a növekmény 85%-a, utóbb viszont már csupán a 60%-a származott a bevándorlásból. S bár Budapest továbbra is erős vonzerőt fejtett ki az ország munkavállalóira, a mind kedvezőtlenebb létfeltételek (lakásnyomor) visszatartó hatást fejtettek ki a főváros felé igyekvők nagy tömegeire, így jóllehet a bevándorlók nagy része továbbra is a fővárosban vállalt munkát, ám gyakorta már a város közigazgatási határain kívül, az elővárosokban telepedett le. Az 1880-as és az 1890-es évekig a főváros belterülete képezte a népességfejlődés súlypontját, ezt követően viszont a külterületek, a századelőn pedig már egyértelműen az agglomeráció települései vonzották magukhoz a bevándorlókat. A szűkebb belterület népessége 1910 után gyakorlatilag nem is nőtt tovább érdemben. Ezzel összhangban a főváros körüli agglomeráció 17 településének 1870-ben még együttesen is csekély népessége (31 ezer fő) a századfordulóig terjedő évtizedek során megnégyszereződött és a század utolsó, illetve a XX. század első évtizedében egyaránt a duplájára emelkedett, hogy ennek eredményeképpen 1920-ig közel 300 ezerre duzzadjon. A Budapest körüli szuburbanizációs folyamat nem a nyugat-európai mintákhoz igazodott, mivel ebben az esetben nem az elit és a jómódú középpolgárság kiköltözése volt a meghatározó. Budapesten ennek éppen az ellenkezője történt: a szegényebb néprétegek kényszerű elővárosba húzódása, valamint a fővárosba irányuló bevándorlás súlypontjának az elővárosi övezetbe való fokozatos áthelyeződése állt a folyamat hátterében. A Budapesttel fizikailag is egyre jobban összefonódó és mind népesebb elővárosok problémája külön is megfogalmazódott a Nagy-Budapest gondolat század eleji felvetése kapcsán. Bárczy István már 1906-ban szólt a város határainak esetleges bővítéséről, az 1908-ban Harrer Ferenccel közösen írt tervezetében pedig fel is vázolta a „szomszédos községek Budapesthez való kapcsolódásának" politikáját. Erre a lépésre azonban ekkor még nem került sor. 189