Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Várospolitika és politikai élet a fővárosban

A fővárosi autonómia további korlátozását jelentette, hogy a rendőrség, melynek fenntartásához a város is hozzájárult, valamint a Közmunkatanács egyaránt közvetlen állami felügyelet alá tartoztak. Sőt, a közgyűlés határozatainak igaz a kisebbik, bár ugyanakkor a fontosabbik része is csupán a kormány jóváhagyásával léphetett életbe. A főváros közvetlen adminisztratív vezetése a hat évre választott polgármester, vagyis a tanács elnökének a kezébe volt letéve, aki feladatát a tanácsi ügyosztályok élén álló tanácsnokokkal együttműködve látta el. Kezdetben tíz ügyosztály jött létre, ám hamar, már 1884-ban hárommal megnövelték az ügyosztályok számát. A közigazgatási szervezet belső átalakításának következő lépéseként az 1893. évi XXXIII. törvény nagyobb hatáskörrel ruházta fel a kerületi elöljáróságokat, melyek élén tanácsnoki rangban lévő, élethossziglan választott elöljáró állt. A kerületi elöljáróságok új rendszere a városigazgatás bizonyos fokú decentralizálásával járt együtt. így az elöljáróságok addigi kizárólagos rendészeti szerepét elsőfokú közegészségügyi, kihágási, bíráskodási, szegénysegélyezési, vásárfelügyeleti és egyéb hatósági jogkörökkel növelték. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a kerületi elöljáróságok önkományzati alapon valamennyire is függetlenné váljanak a közgyűléstől és a tanácstól. A fővárosi tanács látta el a városgazdálkodás feladatát. A tanács fő bevételi forrását a közvagyonból származó jövedelmek és az állami adók után szedhető községi pótlékok képezték. A főváros emellett az illetékszedés és a vámszedés jogával is rendelkezett. így a főváros szedte be a kövezetvámot, az állás- és helypénzt, a kikötő- és rakodódíjat és az állami fogyasztási adó után pótlékot vetett ki. 1890-ben azonban az országgyűlés olyképpen korlátozta a fővárosnak a vámszedésből származó busás jövedelmét, hogy megszabta: mire kell fordítania (az utak fenntartására). A város ezért be is szüntette a kövezetvámot és helyette bevezette a „városi vám"-ot, melyre nem vonatkozott semmilyen törvényi restrikció. A század legvégén az állam a maga javára módosított a fogyasztási adóztatás addigi rendszerén, s bár községi pótadó formájában ezután is ki lehetett vetni fogyasztási adót, a változtatás Budapest számára mégis igen komoly jövedelemkiesést eredményezett. A nagy haszonnal járó vámszedés tette úgyszólván elkerülhetetlenné a vámvonal fenntartását és annak időnkénti kiigazítását. Ez utóbbit az indokolta, hogy a vámhatár mindig a sűrűn lakott területeken túl húzódott, s e térség külső határa a lakosság számának gyors növekedésével, és a beépített területtel egyre kijjebb tolódott, így a vámhatárnak is újabb és újabb vonal felelt meg. 1873 táján kialakult a városba 175