Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A fővárosi autonómia és határai

Ettől eltekintve Budapest önállósága szinte minden tekintetben nagyobb volt, mint amekkora autonómia vidéki városainkat 1870 után rendre megillette. Az egyesítést szentesítő fővárosi törvény értelmében a város élén a főpolgármester állt, akit a kormány nem egyszerűen kinevezett, mint a főispánokat, hanem akit az ő jelöltjei közül a főváros törvényhatósági bizottsága maga választott. Ennél is fontosabb, hogy a várost nem a polgármester, hanem a fővárosi tanács igazgatta, amely a polgármesterből, két alpolgármesterből és az ügyosztályokat vezető tanácsnokokból (számuk kezdetben tíz) állott. A fővárosi tanács mint önálló hatóság volt tehát a budapesti közigazgatási autonómia fő intézményi letéteményese, amely ugyanakkor osztatlanul rendelkezett a város egészével: nyilvántartotta annak jelentős értékű vagyonát és kezelte közjövedelmeit, sőt még gazdálkodhatott is vele. A Budapest számára 1872-ben biztosított igen tág igazgatási autonómiát az sem csorbította lényegesen, hogy rendőrhatósági és építésügyi tekintetben az állam élvezett elsőbbséget a fővárosban. Ez az önkormányzatiságot hátrányosan érintő körülmény éppúgy a fővárosi funkcióból adódott, mint Budapestnek a vidéki városokhoz mért nagyobb közigazgatási szabadsága is. Hiszen: a tanácsi autonómia kiterjesztésével az állam éppúgy a főváros kivételes helyzetét ismerte el, mint a városi autonómia helyenkénti megszorításával. Ekkor arról van szó, hogy a fővároshoz méltó fizikai külső megteremtését, illetőleg a főváros mint politikai központ által megkívánt rend biztosítását, s a velük szorosan együtt járó anyagi felelősséget az állam közvetlenül magára vállalta. Nem kétséges, a közrend fenntartásának, valamint a városépítés, a városfejlesztés finanszírozásának és koordinálásának állami feladattá minősítése legalább annyi, ha nem több haszonnal járt Budapestre nézve, mint amennyi hátrányt jelentett számára. Az a megfontolás, hogy Budapestet mindenáron megóvják a fővárosokban oly gyakori társadalmi zűrzavaroktól (a rend fenntartása), valamint, hogy közpénzen grandiózus városi teret teremtsenek a fővárosi funkció méltó betöltése végett, egy a nagyváros racionális igazgatását érintő további szemponttal is kiegészült. Sűrűn ismétlődő tapasztalat, hogy a városok grandiózus mérete és a városok egyes részei közötti nagy különbségek a városrészek helyi elitjeit meggátolják abban, hogy a város egészének érdekeit tartsák szem előtt. Talán ezért is építették fel némiképpen centralizált módon a főváros döntési mechanizmusát: ennek folytán a kerületi elöljáróságok, a század végéig, jószerivel csak mellékes igazgatási jogkörökben intézkedhettek, s pusztán a tanács végrehajtó szerveiként működtek. 133