Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Bácskai Vera: Budapest története 1686-1873 - A modern nagyvárossá emelkedés kezdetei (1849-1873) - A politikai központi szerep kiteljesedése

A lakosság túlnyomó többsége a fizikai munkásokból került ki: 1869-ben az ipari munkások száma elérte a 65 ezret, a napszámosok, házicselédek és egyéb szakképzetlen fizikai munkát végzőké együttesen az 51 ezer főt. Az ipari munkásság tömeges megjelenése kétségtelenül a társadalmi átalakulás legfontosabb új elemének tekinthető, akkor is, ha nagy részük ezekben az évtizedekben még kisipari műhelyekben dolgozott. Fokozatosan kialakult a kezdetben még nagyrészt külföldi szakmunkásokból verbuválódott, majd hazai bevándorlókkal feltöltődött nagyüzemi munkásság is, amelynek száma a vizsgált évtizedekben csaknem megkétszereződött. A gazdasági átalakulás, a polgári felső réteg vagyonosodása nagy munkaerőkeresletet teremtett szakképzett és szakképzetlen gyári munkásokra, napszámosokra, cselédekre, a szolgáltató ipar alkalmazottaira. A bérből élők aránya jelentősen megnövekedett, átrendeződtek a társadalom törésvonalai, a társadalmi feszültségek és összeütközések is új formákat öltöttek, amit az is jelez, hogy 1868-ban megalakult Pesten az első munkáspárt, az Általános Munkásegylet. A lakosságnak már a század elején megindult vagyoni polarizációja még élesebbé vált. 1873-ban a fővárosban mindössze 146 személy adója haladta meg a 2500 forintot és további 281 adózott 1000 és 2500 forint között. A kétszázezer lakosú Pesten mindössze 15 ezren adóztak nem bérből eredő jövedelem után, kétharmaduk adója még az 50 forintot sem érte el, azaz az önállóak többségének anyagi helyzete elég szerény volt. Jellemző, hogy a választójog még 1848-ban megállapított és nagyjából közepes polgári életszínvonalnak megfelelő vagyoni kritériumainak 1872-ben csak 16 ezer fő tudott megfelelni. Minden idevágó adat azt tanúsítja, hogy egy szűk, vagyonos nagypolgári réteg állt a szegények, a bérből élők tömegével szemben, a középrétegek csaknem teljes hiánya mellett. A politikai központi szerep kiteljesedése A kemény politikai elnyomás, a szigorú repressziók, a megfélemlítés különféle eszközei sem tudták megakadályozni, hogy a főváros az abszolutizmus megdöntésére irányuló mozgalmakban kezdeményező és vezető szerepet töltsön be. Már az 1850-es évek közepétől kezdve a főváros lakossága minden kínálkozó alkalmat megragadott a rendszer elleni tüntetésre. 1855-ben Vörösmarty temetése, 1859-ben Kazinczy születésének évfordulója, az 1860. március 15-i tüntetés és a 118