Czaga Viktória: Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere - Várostörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 1997)

I. rész - Házmán az utolsó rendi országgyűlésen

Az első követi helyre Tiirnböck János, Pladt József és Sárossy Ede tanácsnoko­kat jelölte a tanács; 87 szavazattal Tiirnböck Jánost választották meg. A másod­követi helyre Házmán Ferenc főjegyző mellett Nerodolik József főügyészt, és Steffanovits Pál ügyvédet jelölték. A „választó község felkiáltás útján" Házmán főjegyzőt választotta meg, de ,,a felkiáltás csillapodása után, elnök polgármester út a gyülekezetet figyelmeztette, miképpen a legkegyelmesebb szabályrendelet tel­jesítése tekintetéből tanácsosabb az akaratot szavazás által kijelenteni.", Házmán 97 szavazattal ismét másodkövete lett szülővárosának. i3 ~ A választásról szóló jegyzőkönyvet felterjesztették a Helytartótanácshoz, amely azonban — éppen a polgári választmány képviselőinek részvétele miatt — nem hagyta jóvá. 133 A tanács ezután az uralkodóhoz küldte tovább a jegyzőkönyvet azzal a határozattal, hogy ha november 29-ig nem kapnak választ, akkor a már későn érkező uralkodói leiratot nem veszik figyelembe, hanem érvényesnek tekintik a választást. ' A követutasítást kidolgozó bizottság összetétele a tanács részéről az 1842. évi­hez képest nem változott, abban továbbra is Schreiber Ferenc főbíró elnökölt, a választott polgárságot és a polgári választmányt négy-négy küldött képviselte. 1 Az 1847-48-as országgyűlésre kidolgozott megyei utasítások többsége szakított a merev utasításos rendszerrel és az országgyűlés munkájának meggyorsítása érde­kében inkább irányelveket fogalmaztak meg a követek részére. Az irányelvekben szereplő érdekegyesítési program egyik legfontosabb része továbbra is a szabad királyi városok rendezése volt, de az országgyűlési szavazatot már nem mindegyik utasítás jelölte meg a városok belső rendezésének elengedhetetlen feltételéül. A két leghaladóbb utasítás — Pest és Borsod megyéé — a centralisták álláspontját vette 132 Türnböck János és ,,volt országgyűlési követünk, az egész község által szenvedélye­sen szeretett szilárd jellemű főjegyzőnk, Házmán Ferenc szűnni nem akaró éljen­rivalgások között országgyűlési követnek választattak meg." PH 1847. október 28.; Barta I., 1951. 274. p. 133 BFL, Bvlt helytartótan. r. 1847-3016. sz. 134 BFL, Bvlt tan. jkv. 1847. november 29. 8470. sz.; december 6. 8643. sz.; december 22. 8998. sz. 135 BFL, Bvlt ogy-i i. 1847. július 8. 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom