Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

I. Bevezetés - A városigazgatás változó funkciói a századfordulón

tóság teendőinek sorába tartozott a személy — és vagyonbiztonság garantálása, a közterületek fenntartása, a forgalom feltételeinek biztosítása. A század közepén még jobbára csak azon szolgáltatások létesítését tekintették a városigazgatás közvetlen feladatának, amelyek szoros kapcsolatban álltak ezen rendészeti típusú felelősséggel. Ide tartozott a közutak és a vízelvezető árkok vagy csatornák fenntartása, a közvilágítás, a tűzvédelem megszervezése és az ezt szolgáló építési előírások. A szűkös városi térben hirtelen összezsúfolódó tömegek együttéléséből adódó járványveszély leküzdése, az ehhez szükséges higiéniai igények felkeltése és kielégítésük feltételeinek megteremtése már a hatósági aktivitás új formáit hívta létre. A városi önkormányzatok építették ki a modern vízvezeték- és csatornarendszereket, a tömegfogyasztásra kerülő élelmiszer ellenőrzésére vásárcsarnokokat, közvágóhidakat létesítettek. A járványveszéllyel összefüggésben került a hatóságok látókörébe a lakásviszonyok kérdése, a lakásokkal szemben bizonyos közegészségügyi alapkövetelményeket rögzítettek, és ezek betartását ellenőrizték. A városi önkormányzatok tehát először a hagyományos rendészeti feladatkörük tárgyi feltételeinek megteremtése kapcsán találták magukat új szerepkörben: nagyszabású infrastrukturális beruházásokat eszközöltek, üzemeket létesítettek és tartottak fenn saját kezelésükben. Mindehhez nagy létszámú és differenciált személyzetet kellett alkalmazni. Ahol a vízmű eredetileg magánvállalkozásként működött, ott is mind több helyen merült fel annak városi kézbe vétele, „községesítése", mivel kiderült, hogy a profitorientált vállalkozók a szolgáltatás minősége tekintetében nehezen szoríthatók arra, hogy méltányolják a hatóság egészségrendészeti szempontjait. Azokat a közterület felhasználásával űzött és monopolisztikus természetű szolgáltatásokat — a gázszolgáltatás, kötöttpályás közúti közlekedés, később a nyolcvanas évektől elterjedő áramellátás — amelyeknek ilyen elsődleges rendészeti jelentősége nem volt, és a jövedelmezőségi érdek szabadon érvényesülhetett, egyelőre a magánvállalkozásnak engedték át. A gáz ugyan a közvilágítással összefüggő rendészeti érdekek miatt is fontos volt a városigazgatás számára, sőt, az első gázművek létesítésénél egyenesen ez volt a fő motívum. Az 1850-1860-as években azonban a városok még sem felkészültséggel, sem szakembergárdával, sem anyagi eszközökkel nem rendelkeztek ilyen üzemek létesítéséhez. A városi önkormányzatokban domináló hagyományos iparos-kereskedő-háztulajdonos polgárság fő szempontja ekkor még a takarékosság, a deficitmentes gazdálkodás, a közvagyon kímélése volt. Ez a szemlélet a kor uralkodó klasszikus liberális közgondolkodásával is összhangban állt: ennek jegyében őrizkedni kellett attól, hogy a város mint 6