Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

I. Bevezetés - A városigazgatás változó funkciói a századfordulón

vállakozó lépjen fel olyan területen, amit a magánvállalkozás is el tud látni. A magánvállalatok működését e téren koncessziós szerződésekkel szabályozták, amelyek általában, a bőséges profit biztosítása mellett, bizonyos befolyást biztosítottak a városi hatóságnak a szolgáltatás minősége és tarifája tekintetében. Hasonló volt a helyzet a közlekedés, majd az áramszolgáltatás terén is. A városi önkormányzatok hagyományos feladatköréhez tartozott az alapfokú iskolák fenntartása és a szegénygondozás, a munkaképtelenekről való korlátozott gondoskodás is. Az ebből eredő terhek megsokszorozódtak, kiváltképp a népességüket rohamosan növelő ipari városokban. E városok rendes költségvetésének legnagyobb tételét általában a közoktatás jelentette. A városok rendszeres jövedemi forrásai: helyi adók, járulékok, javadalmak, a közvagyon gyümölcsöztetéséből származó bevételek nem nyújtottak fedezetet azokra a roppant költséges infrastrukturális beruházásokra, amelyek a városigazgatás szűkebben értelmezett felelősségi körébe tartozó rendészeti funkciók lebonyolításához immár elengedhetetlenek voltak. A század utolsó harmadában megsokszorozódott a városok kölcsönfelvétele. A 10.000 lakosnál többet számláló német városok adósságállománya 1881 és 1901 között csaknem megnégyszereződött: 770 millió márkáról 3,1 milliárdra nőtt, 1907-re pedig elérte az 5,3 milliárd márkát. Bécs 1866-ban határozta el az első nagy beruházási kölcsön felvételét, 25 millió forint értékben. A befolyt összeg több mint felét a vízvezeték építése kötötte le. 1874-ben már 40 milliós kölcsön felvételéről döntöttek, amiből a legnagyobb részt, a vízvezeték mellett, az új városháza építésére fordították, de jelentős volt az útépítés és az iskolaépítés finanszírozása is.

3 Ez a példa is mutatja, hogy a városok az eladósodás e fázisában a kölcsönpénzeket elsősorban olyan létesítményekre fordították, amelyek jelentős részétől jövedelmet egyáltalán nem remélhettek, más részüktől pedig csak annyit, amennyi a befektetett kölcsöntőke törlesztését sem fedezte. A törlesztés így a városok amúgy is nagyon igénybe vett egyéb bevételeire hárult. A vagyontalan tömegekre csak nagyon korlátozott mértékben lehetett újabb helyi adókat hárítani, a módosabb polgári rétegek, elsősorban a ház- és telektulajdonosok pedig nem kívántak a korábbinál nagyobb terheket vállalni. Ez csak teljesen új bevételi források feltárásával volt elkerülhető, így a figyelem magától értetődően fordult a monopolisztikus ter2 Reulecke, 1985. 111. 3 Kucera, 1978. 48. skk. 7