Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 2. Képviselet és bürokrácia

akkor az adott szisztémába belesimuló emberek, akik megbízatásukat szigorúan adminisztratív, szakmai feladatnak tekintették. A kilencvenes évek legjelentősebb fejleménye a szervezet terén a kerületi igazgatás átalakítása volt, immár teljes egészében a hivatásos szakbürokrácia elveinek megfelelően. 1893 előtt mind a kerületi elöljárók, mind az esküdtek tiszteletdíjas polgárok voltak, mellettük a jegyzők kis létszámú személyzettel látták el az írásbeli teendőket. Az elöljáróságok jogosítványai azonban nem terjedtek ki a kerület életének valamiféle önkormányzati irányítására, ezzel kapcsolatban mindössze javaslatokat tehettek a tanácsnak és rajta keresztül a közgyűlésnek. A tanácson kívül más hatósággal közvetlenül nem is érintkezhettek. Feladatkörükben az alsófokú hatósági teendők, az ezzel összefüggő felügyeleti, nyilvántartási és segédszolgálati (kézbesítés, kihirdetés, nyilvántartás stb.) funkciók jelentették a domináns elemet. Lényegében a hagyományos rendészeti típusú városigazgatás végrehajtási feladatainak legtetemesebb része őket terhelte. Rájuk hárult a katonabeszállásolások intézésétől az újoncozási és összeírási, gyámsági, halálesetfel vételi ügyeken, a tűz-, építés-, és egészségrendészeti ellenőrzésen át a szegénygondozás, jótékonykodás intézéséig és a községi bíráskodásig mindazon tennivaló, amellyel kapcsolatban közvetlenül a „terepen" kellett intézkedni, és nem tartozott a rendőrség hatáskörébe. Mindennek tiszteletdíjas polgárokra hárítása —voltaképpen annak a hagyományos patríciusi elvnek a szellemében, hogy aki anyagi viszonyainál fogva megengedheti magának, hogy a közügyeknek időt szenteljen, annak ez mintegy kötelessége, és egyben kizárólagos joga — már 1873-ban is anakronisztikus volt. Az ellentmondást kezdettől fogva igen élessé tette, hogy az elöljáróságok tennivalóik sokrétűségéhez — és ehhez feltételezett felkészültségükhöz — képest önálló hatáskörrel alig rendelkeztek. Az elsőfokú iparhatósági jogkört gyakorolták, ezen felül érdemleges intézkedési joguk alig terjedt túl a szegénységi és erkölcsi bizonyítványok, ingyenes kórházi ápolásra és gyógyellátásra jogosító utalványok kiadásán. A nyolcvanas-kilencvenes években sorozatban születtek a polgári társadalom új viszonyait immár a mindennapok szintjén is aprólékosan és bürokratikusán szabályozó új törvények és szabályrendeletek. Ezek ismét újabb és újabb feladatokat írtak elő az elöljáróságoknak, amelyek azonban ezek teljesítésére a régi keretek között immár képtelenek voltak.

66 66 BFL IV.1409.b. 1363/1885.; Horváth, 1993. 44