Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

lyezte a hangsúlyt, és mindkét részről bizalmat élvezett. Ugyanez mondható el utódáról, az őt 1897-ben felváltó Márkus Józsefről, aki a röviddel azelőtt elnyert polgármesterséget cserélte föl a főpolgármesteri állással. Jelölése és megválasztása önmagában is a kormány és a főváros alapjában zavartalan viszonyát demonstrálta. Márkus a városi adminisztráció alapos ismerőjeként — a kormány általános politikai irányvonalának képviseletén túlmenően — elődjénél ambíciózusabban igyekezett ellenőrző funkcióit betölteni, de ez nem vezetett az autonómia terjedelmét is érintő konfliktushoz. Amikor az 1905-1906. évi alkotmányos válság idején, a darabont-kormány közegeként, a főváros ellenében kellett volna érvényesítenie a kormány politikáját, inkább a lemondás útját választotta. A válság elültével Fülepp Kálmán addigi tiszti főügyészt mint a hatalomra jutott koalíció bizalmi emberét emelték a főpolgármesteri méltóságra. Ő azonban Bárczy polgármester mellett inkább csak „ötödik kerék" volt már a koalíció idején is, miután Bárczy és Wekerle, illetve Vázsonyi és Andrássy belügyminiszter kitüntetetten jó személyes kapcsolata az ő közvetítése nélkül is biztosította a feltétlenül szükséges kormányzati hátvédet Bárczy reformpolitikájához. Ekkor már annyira meggyökeresedett a főpolgármesteri tisztség felesleges voltával kapcsolatos közvélekedés, hogy Fülepp megbízatásának lejárta után a munkapárti kormány azt nem is töltötte be, hanem Bárczyt bízta meg a főpolgármesteri teendők ellátásával. Ezt csak akkor vizsgálták felül, amikor Bárczy nem tudta megakadályozni, hogy a koalíció hagyatékát képező adótörvények életbe léptetése elleni harc hevében a főváros a kormány számára igen kellemetlen, bizalmatlanság kinyilvánításával felérő nyilatkozatokra ragadtassa magát. Ekkor is Heltai Ferencet, a közgyűlés egyik legtekintélyesebb tagját szemelték ki a feladatra, éppen a főváros megbékítése érdekében. Paradox módon éppen ez a választás hordta magában a főpolgármesteri tisztség körüli addigi legsúlyosabb konfliktus lehetőségét. Nem elsősorban a kormánynak a funkcióval kapcsolatos tervei miatt, hanem inkább azért, mert Heltai túl erős egyéniség volt ahhoz, hogy „megférjen" egy hasonlóan erős polgármesterrel. Az összecsapást azonban elhárította Heltai néhány hónap után bekövetkezett halála, amit Bárczy ismételt, immár tartós megbízatása követett, hosszú évekre puszta formalitássá degradálva a magas méltóságot. 41 Horváth, 1990. 133-141. 27