Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 2. Képviselet és bürokrácia

2. Képviselet és bürokrácia A városi képviselet hagyományos, a rendi korszakra visszanyúló patríciusi felfogását a század közepétől fokozatosan átitatta a klasszikus kapitalizmus viszonyainak megfelelő új szemlélet, amely a várost mintegy hatalmas részvénytársaságnak tekintette, és a város ügyeibe való beleszólás lehetőségét az adófizetés mértékétől tette függővé. Az 1872. évi fővárosi törvényben rögzített virilizmus rendszere hű kifejezője volt a sokféle eredetű és arculatú elemből lassan összekovácsolódó nagypolgárság e gondolkodásmódjának, amely még a világháború küszöbén is kürthatatlannak mutatkozott. Tekintélyes várospolitikusok, akik az országos választójogot illetően ekkor már az általános és egyenlő választójog mellett foglaltak állást, városi szinten azt továbbra is cenzushoz akarták kötni, mint például Glücksthal Samu, a lipótvárosi városatyák vezére. Heltai Ferenc pedig csakis a német és osztrák városokban igen elterjedt kuriális szisztéma valamely válfajával „korrigálva" tudta elfogadni az általános választójogot. E nézetek képviselői arra hivatkoztak, hogy a városi képviselőtestület elsősorban vagyonkezelési kérdésekkel foglalkozik. A képviselet e szűken elitista felfogásával függött össze az a mentalitás is, amely a közgyűlési teremből száműzendőnek tartotta ,,a politikát", a pártharcot, a társadalmi érdekellentétek nyílt megjelenítését. A lakosság töredéke által megválasztott, a nagypolgárság nyomasztó túlsúlya által meghatározott közgyűlés magától értetődően tekintette magát hivatottnak az „egész polgárság" nevében és érdekében történő „higgadt munkálkodásra". Ebben a logikában legfeljebb a kerületi-városrészi érdekelkülönülés, illetve ennek megjelenítése, képviselete minősült legitimnek. Ahogyan a rendkívül szűk választójog által meghatározott politizáló társadalom szervezettségi szintjének országosan jól megfelelt a közjogi kérdést, a kiegyezéshez való viszonyt előtérbe állító párttagolódás, ugyanilyen adekvát formának bizonyult a fővárosi politikában a kerületi kaszinók, társaskörök bázisára épülő szerveződés.

43 E klubok a szélesebb szavazóközönség felé csak a választásokat megelőző hetekben aktivizálódtak mint választási pártok. Lényegében egyazon garnitúra tartotta kézben az országgyűlési és a törvényhatósági választások lebonyolítását. Az egyes kerületekben versengő klubok elkülönülésének alapja en42 Pl. Fővárosi Hírlap 1912. szeptember 25. Városházi vezérek nyilatkozatai a fővárosi törvényről.; FK. 1909. június. 4. Mell. 43 Vö. Szabó D., 1992. 200 skk.; Mo. története 1890-1918, különösen 166. skk. 28