Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

egyáltalán nem igényelnek"." A felismerés ellenére érdemleges változás lehetőségét a fővárosi törvény módosításához kötötték, így az autonómia hatáskörét még a törvényadta lehetőségekhez képest is szűkítő gyakorlat a vizsgált korszak egészében lényegében sértetlenül fennmaradt. A politizáló közvélemény szemében az önkormányzat terjedelmének egyik legsarkalatosabb kérdése a főpolgármester jogállása és funkciója volt. A főpolgármester hatáskörét a törvény lényegében a törvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. te.-ben statuált főispáni hatáskör mintájára állapította meg. A főváros a vidéki törvényhatóságokhoz képest azt az engedményt kapta, hogy a főpolgármestert, a főispánoktól eltérően, nem az uralkodó nevezte ki a kormány javaslatára, hanem a törvényhatósági bizottság választotta 6 évre az uralkodó három jelöltje közül. így a személy kiválasztásában a „főbefolyás" a kormányzatot illette, de a tisztség viselője mégsem a központi akarat egyoldalú képviselőjeként jelent meg, hanem az őt megválasztó önkormányzatnak is lojalitással tartozott, és ha újjáválasztásra is pályázott, az éles szembekerülést nem engedhette meg magának. Lényeges eltérés volt a főispánok helyzetéhez képest, hogy hivatali idejének lejárta előtt nem lehetett őt elmozdítani tisztségéből. A kormány ezeket az engedményeket annál inkább megtehette, mert sem szükség, sem igény nem volt arra, hogy a Budapestet a kormány helyi közigazgatási rezidense olyan erős kézzel irányítsa, mint a főispánok a rájuk bízott vármegyét. A kormány jelenléte, az állandó közvetlen kapcsolat lehetősége a városvezetéssel, a fővárosi rendőrségnek a kormány alá rendelése mindezt nélkülözhetővé tette. A főpolgármesternek közvetlen rendelkezési joga csak rendkívüli esetekben volt — ez az autonómia emberének számító polgármestert és a tanácsot illette meg —, de a törvény széles körű ellenőrzési és fegyelmi jogosítványok sorával ruházta fel, amelyek teljes kihasználása esetén igen mélyen belenyúlhatott a városi adminisztráció működésébe, és a közgyűlés elnökeként az önkormányzat legfőbb döntéshozó szervének működését is kézben tarthatta.

40 Tény, hogy a főpolgármesteri tisztség „teherbíró képességének" igazi kipróbálására a dualizmus idején nem került sor. A főpolgármester nem vált tartósan önálló várospolitikai tényezővé. A funkció első viselője, Ráth Károly a maga joviális egyéniségével a városvezetés és a kormány közötti közvetítő szerepre he39 Uo., 70. 40 MT. 1872:XXXVI. te. 68-72. §. 26