Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - b.) Szolgáltatásokból származó bevételek

háztulajdonosok nem voltak érdekeltek a vízvezetéki berendezések megfelelő karbantartásában, ezért azok katasztrofális állapotba kerültek. A vízvezetéki igazgatóság ezért javasolta a kötelező órarendszerre való áttérést, ezt azonban a tanács elvetette, arra hivatkozva, hogy ha emiatt a szegény lakosság takarékoskodni kezd a vízzel, az visszavetheti a higiéniai fejlődést. Ezt a tarifarendszer megfelelő átalakításával nyilván meg lehetett volna előzni, a háztulajdonosokra terhes karbantartási kötelezettségeket előíró szabályozást azonban — erre már bőven volt tapasztalat — a közgyűlés nem fogadott volna el. Nagyságrendileg, az 1912. év kivételével, a közvágóhidak és állatvásárok bevételei álltak a második helyen. A marhaközvágóhíd- és vásár már 1872 óta üzemelt, a sertésközvágóhidat és a vele kapcsolatos sertésvásárt 1902-ben adták át rendeltetésének. Ezzel természetesen a közvágóhídi kényszer is együtt járt, azaz a város területén élő állatok adásvétele, illetve iparszerű vágása csak itt volt megengedett. Az intézmény elsősorban egészségrendészeti, másodsorban közélelmezési célokat szolgált, így a díjak megállapításánál különösebb jövedelmezőségre nem, csak a költségek fedezésére és a befektetett tőke törlesztésére törekedtek. A tarifákban lényeges változás nem történt, ezért 1902 után a bevételek látványosan már nem növekedtek.

21 Hasonló volt a helyzet a vásárcsarnokok bevételeivel is. A vásárcsarnoki intézmény a fővárosban 1897-től működött, ekkor nyílt meg a központi és az első négy kerületi vásárcsarnok. Ezt 1902-ben és 1903-ban követték újabbak, ezután vásárcsarnok-építés nem történt. A csarnoki bevételek kb 60%-át az áruhelyek bérei, többi részét a boltok, vendéglők, raktárak, hűtőrekeszek bérei adták. A kiadható helyek mennyiségileg már nem szaporodtak, és a tarifák sem voltak lényegesen fokozhatok. A bevételek tehát jelentősen már nem emelkedtek az első évek után, de így is általában kb. kétszeresen felülmúlták a csarnokok fenntartási és működtetési kiadásait. Az így elért jövedelmezőség nagyjából megfelelt a befektetett kölcsöntőke annuitásának. A temetkezést illetően a halottszállítás és a temetések lebonyolítása magánvállalatok kezében volt, a fővárosnak a temetők fenntartása és üzemeltetése maradt. A temetők közül a pesti oldal temetői, valamint a Budán 1894-ben létesített Farkas212 Basch, 1912. 204-212.; Sidó, 1913. 584-594. 213 Basch, 1912. 218-219. 123