Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - b.) Szolgáltatásokból származó bevételek

A legnagyobb tételt mindvégig a vízszolgáltatásból származó bevétel jelentette: a századfordulóig a szolgáltatásból származó bevételek mintegy 60%-át, ezt követően is, egészen a községesített gázmű belépéséig, több mint a felét tette ki. Ennek zömét a vízdíjak, csekélyebb hányadát a magánházakhoz vezető ágcsövek fektetéséért fizetett térítés adta. A közgyűlés 1897. november 11-én kimondta, hogy ,,a vízhasználatot jövedelem tárgyává tenni nem óhajtja, másrészről azonban az ivóvíz előállítására fordított és fordítandó minden költséget és kiadást a vízdíjak által teljesen fedeztetni kívánja".

210 Mivel a vízművek és a vezetékhálózat kölcsönpénzből létesültek, a vízdíjaknak nemcsak magának a szolgáltatásnak a költségét kellett fedezniük, hanem a befektetett tőke törlesztését és kamatát is. A vízdíjat a háztartások átalány szerint, az ipari célra felhasználók a fogyasztás mérése alapján fizették. Az átalánydíj egy 40 m

2-nél nem nagyobb helyiség után 1900-ig évi 3 korona, ettől kezdve 3 korona 20 fillér volt. Egy fürdőszobáért évi 12 koronát, vízöblítéses WC-ért 6 koronát kellett leróni. Mennyiség szerinti fogyasztásnál lm

3 víz 16 fillérbe került, de nagyfogyasztóknak progresszíven emelkedő kedvezmény járt. Míg az átalánydíj az emelkedést követően is csak kevéssel haladta meg a (tőketörlesztés figyelembe vételével számított) előállítási költséget, a mérés szerinti tarifa tetemesen, közel kétszeresen felülmúlta azt. A századforduló előtt a bevétel, néhány év kivételével, többnyire nem fedezte teljes mértékben a költségeket és a tőke annuitását. Az 1901. évi új vízdíjszabályzat eredményeképpen a vízszolgáltatás stabilan nyereségessé vált, ha szerény mértékben is. Ez a tarifaemelés mellett annak volt köszönhető, hogy emelkedett a vízmérő órával ellátott épületek aránya. " A vízszolgáltatási tarifapolitika lényege tehát az volt, hogy a háztartások a vizet alacsony, az önköltséghez közelítő áron kapják, miközben az ipari és üzleti célú fogyasztásnál érdemleges nyereséget is igyekeztek elérni. Budapest nemzetközi összehasonlításban is igen magas egy főre jutó vízfogyasztása azonban nem csak a lakosság számára aránylag kedvező vízdíjaknak volt köszönhető. A vízvezetéki igazgatóság szakemberei szerint a vízmennyiség tetemes része — egyes becslések szerint közel harmada — a semmibe folyt el, mivel az átalányrendszer miatt a 210 BFL Közgy. jkv. 1427/1897.; Id. Basch, 1912 67. 211 A vízszolgáltatásra és a vízdíjakra vonatkozó, egymást követő szabályrendeletek: Bp Szfőv. Szabr. 2. kötet 191-200. 609/1871. kgy. sz. ; Uo 5. kötet 54-82. 914/1890. kgy. sz.; Uo. 7. kötet 131-156. 723/1901. kgy. sz.; BFL Közgy jkv. 1644/1907.; Vö. Basch, 1912. 65-74. 122