Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)

Recenziók

406

Recenziók

ha azzal sincs tisztában, hogy milyen városrészekből állt a település, volt-e korábban tervszerű városrendezés, milyen irányban terjeszkedett a város térben, mi jellemezte a városképet. Lovra Éva a lakóházak minősége és a közművek kiépítettsége kapcsán — ha áttételesen is - de utal az előzményekre: az 1950-es évekbeli állapot ugyanis a korábbi korok öröksége. így válik érthetővé igazán, hogy egy olyan városban, ahol még a 20. század közepén is a lakások mindössze 9%-a volt bekötve a városi víz- és csatornahálózatba, a lakóházak 68%-a pedig vályogból épült, hogyan merülhetett fel a polgármesterben az az irracionális elképzelés, hogy a lakáshiányt a leggyorsabb és legolcsóbb módon vályogtéglás, vert falú házak tömeges építésével orvosolhatja.

Alól oldalas műben 83 oldal a szöveg, ami eleve felveti a kérdést, hogy ekkora terjedelemben lehet-e érdemben tárgyalni azt, amit a cím ígér: egy város urbanisztikai és építészeti fejlődésének harmincévnyi történetét. Utóbbiról nem is a maga teljességében, csupán a városrendezési tervekhez kapcsolódóan, illetve kiragadott példák kapcsán esik szó. A Szabadka szocmodern építészetének kiemelkedő alakjai és alkotásaik címet viselő utolsó fejezet csupán 1,5 oldal, ezt követően a szerző figyelme egy emble- matikus épület, a mai Szabadegyetem komplexumának a bemutatására szűkül le. Mivel a mű alapvetően a szabadkai urbanisztikai elképzelésekről szól, talán elhagyható lett volna a címből az építészet kifejezés.

Igazságtalanság lenne egy építészen a történészi kutatómunka eszköztárát és módszertanát számon kérni, mégis szerencsés lett volna, ha a szerző pontosabban körvonalazza célkitűzését. Akkor most nem merülhetnének fel hiányérzetként olyan témák, amelyeket még kifejthetett volna a könyvben: mint például a városépítészet és a gazdaság összefüggései, a meghatározó építészek várostervezői munkájának helye a pályafutásuk tükrében, vagy a téma építéstechnológiai megközelítése. Szinte egyáltalán nem esik szó a műben arról, hogy az 1960 1970-es években emelt házak miből épültek: volt-e házgyár Szabadkán, ha igen, akkor melyik országból vették át a paneltechnológiát, esetleg a saját fejlesztésű, a belgrádi Branko Zeželj által kikísérletezett feszített vasbeton technológiát, az IMS-t alkalmazták? Milyen anomáliái voltak a kivitelezésnek? Magyarországon tipikus probléma volt, hogy a házak felépítésével nem tartott lépést a szolgáltatások kiépítése: az új házakba már rég beköltöztek a lakók, de még nem volt járda, bolt, iskola vagy orvosi rendelő a városrészben. Milyen tényezők tették szükségessé és lehetővé az 1946—1975 között épült 13 000 lakás kivitelezését: a lakosság számának növekedése, az elavult épületállomány cseréje, gazdasági fejlődés vagy állami beruházás, mint a 15 éves lakásépítési program Magyarországon? Esetleg mindez együtt? A kérdések még hosszan záporozhatnának, de egy jól megfogalmazott előszóval kivédhetők lettek volna.

Nem tűnnek igazán megalapozottnak a feldolgozás időhatárai sem. 1945 politikatörténeti határ, de ugyanez nem mondható el 1975-ről. Stílustörténeti szempontból nehéz is lenne meghatározni a korszak kezdőpontját. Lovra Éva a bevezetőben maga is utal rá, hogy vitatható, hogy 1948-at, az 1950. évi dubrovniki konferenciát, vagy Hruscsov 1956-os beszédét tekinthetjük-e a szocialista modernizmus indulásának. Ugyanakkor 1975 se a politika, se a városépítés szempontjából nem igazi mérföldkő. Az 1960-as évek városrendezési tervei ha - szerencsére - nem is valósultak meg teljesen, olykor egészen 1999-ig hatályban maradtak. A két legterjedelmesebb fejezet az