Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
Adam, István Pal: Budapest Building Managers and the Holocaust in Hungary 401 azt sem ők határozták meg, hogy ezekbe a „keresztény” házakból hány zsidónak, mely lakásokba kell bezsúfolódni. Az alapvetően módszertani, elméleti kérdéseket tárgyaló harmadik fejezetet talán valamilyen kiadói, szerkesztői önkény rakta a karcsú kötet közepére, pedig ennek kellett volna a bevezető fejezetnek lenni. A házmesterek szerepét nem igazán érti a nyilas időkben sem Adám. A nemzetközi és a nagy gettó megszervezésében, ha lehet ezt mondani, még kevesebb szerepük volt a házmestereknek, mint a sárga csillagos házak kijelölésében. A könyv utolsó fejezete a háború utáni megtorlásokkal, felelősségre vonásokkal, az igazoló bizottsági eljárásokkal foglalkozik. A szerző bizonytalanságban hagy minket, hogy hány budapesti házfelügyelő volt 1944-ben. Van, hogy 23 000-ről (27. p.), másutt 25 000-ről (66. p.), majd 20 000-ről (67. p.) ír. Ádám viszonylag sok és érdekes példát hoz a házmesterek és az üldözöttek együttélésének, együttműködésének és konfliktusainak illusztrálására. Ezeket az eseteket jó érzékkel, finoman, olykor kifejezetten elegánsan elemzi. Ám a legfontosabb, a történelmi háttér hiányzik. Endre László belügyi államtitkár személyes parancsára, felügyelete mellett és állandó sürgetése közben szervezték meg Budapesten a zsidók elkülönítését. Endre neve mégsem fordul elő ebben a könyvben. A szerző nem használja sem a Magyar (1944. április 27-től: Magyarországi) Zsidók Lapját, sem a Vádirat a nácizmus ellen c. dokumentum-sorozat 11. kötetét, amelynek pedig már az alcíme is sokatmondó: A budapesti zsidóság összeköltöztetése. A kötetből nem derül ki, hogy a fővárosi zsidókat is deportálni akarták. Ha Horthy 1944. július 6-án nem állítja le a deportálásokat, augusztusra nyoma nem maradt volna a sárga csillagos házaknak. A fővárosi zsidók döntő többsége tudta, hogy április közepétől vidéki hitsorsosaikat gettókba, gyűjtőtáborokba zárták, majd május közepén elindultak a deportáló vonatok. Budapesten a zsidók nem tudták, hogy rájuk mikor kerül sor, de állandó halálfélelemben éltek. Ezt meg kellett volna említeni. A fővárosi illetékesek eredetileg három hónapot kértek-javasoltak a zsidók összeköltöztetésének megszervezésére. Endre ellenvetéseiket, érveiket félresöpörte. A zsidók kiköltöztetését és a sárga csillagos házakba való zsúfolásukat nem a házmesterek, hanem a Zsidó Tanács Lakáshivatala intézte, szervezte. Ráadásul a zsidók kiköltöztetését és más zsidók lakásaiba való bezsúfolásukat már hónapokkal a sárga csillagos házak megszervezése előtt elkezdték. Nem tudjuk, hogy ebben az időszakban milyen elvek szerint jelölték ki azokat a házakat és lakásokat, ahová zsidó családokat telepítettek. A Serédi Jusztinián hercegprímáshoz 1944. április 11-én intézett egyik könyörgő levél írója szerint, amikor Endre még „csak” a kibombázottak számára követelt több száz zsidó lakást, a Zsidó Tanács tisztviselői kifejezetten a konvertitákhoz, vagyis olyan keresztényekhez, akik a diszkriminatív törvények értelmében zsidónak minősültek, szállásoltak be zsidó családokat. A levél írója szerint „[mjióta a kereszténység fennáll, a zsidóknak ilyen hatalmuk a keresztények felett nem volt!” Naponta ezrek keresték fel a Zsidó Tanács „Lakáshivatalát”, amelynek óriási adminisztrációját a Goldmark teremben végezték. A Központi Zsidó Tanács a fővárosban 23 főkörzeti és 216 körzeti irodát szervezett, külön szállítmányozási irodát is felállított, hogy segítse a költözködésre kényszerített zsidókat.
