Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
374 Recenziók északi határán elhelyezkedő magánföldesúri vásárok beleillenek Lajosnak az Erdélyen keresztüli észak-déli irányú kereskedelmet fellendíteni kívánó politikájába. A magán- földesuraknak adott sokadalom-engedélyek sok szempontból a címeradományokhoz hasonlíthatók, ugyanis ezekkel az uralkodó tényleges anyagi befektetés nélkül is jutalmazni tudta bárói hűségét. Szende tanulmányának végén arra a következtetésre jut, hogy míg Károly uralma alatt az árucsere nagyrészt helyi és regionális keretek között zajlott, addig Nagy Lajos idején a vásárok és az azokat összekötő utak egyre sűrűbb hálózatot alkottak a Baltikumtól egészen a Fekete- és az Adriai-tengerig. Míg Károly azokat a városokat támogatta, amelyek segítségére voltak az országegyesítésben, továbbá a bányavárosokat, amelyeknek a fejlődése elengedhetetlen volt pénzügy- politikája szempontjából, addig I. Lajos várospolitikájában a külkereskedelmi vámokra helyeződött a hangsúly, miközben a vásáradományozás fontos hatalmi eszközzé vált az uralkodó kezében. Szende következtetései már csak azért is meggyőzők, mert nem légüres térben kezeli a Magyar Királyságot, hanem a szomszédos országok vásáraival is részletesen foglalkozik, így egy sokkal pezsgőbb és mobilisabb kereskedelmi élet tárul elénk, mint ahogy azt korábban feltételeztük. A kereskedelmi utak témaköréhez további két tanulmány kapcsolódik. Kovács Viktória a korábbi adományok elvének használatát vizsgálja az Anjou- és Zsigmond- kori vámjogi ítélkezési gyakorlatban. A korábbi adományok elve vámperben először 1295-ben mutatható ki az óbudai káptalan és a budai polgárok vitájában. Az Anjou- korban használata viszonylag gyakori volt az ítélkezésben, az 1340-es évekre az elvre való hivatkozás formulássá vált az oklevelekben. Kovács rámutat, hogy a vámjogi ítélkezésben nagyon fontos gazdasági szerepe volt az elvnek: az egymáshoz túl közeli vámok és révek - amelyek egymástól elszívták a forgalmat, és egymás létét veszélyeztették- egyszerű semlegesítését tette lehetővé. Szilágyi Magdolna írása a középkori magyar királyok utakkal és utazókkal kapcsolatos intézkedéseit gyűjti össze. Kiemeli, hogy már az Árpád-korban kimutatható a közutak és az azokon közlekedők védelme. Forrásainkban már a 13. században megjelenik a via regis kifejezés, ugyanakkor a 14. században feltűnő elnevezéseket - mint a via libera, recta, falsa, sinistra stb. - már egymástól elkülöníthető módon jogi vagy gazdasági látásmód jellemzi. A városoknak a gazdasági életben betöltött szerepét elemző második tematikus részben két tanulmány is foglalkozik jogtörténettel helyi szinten. Gönczi Katalin írása azokat a csatornákat vizsgálja, amelyeken keresztül a szász-magdeburgi jog hatása érvényesült a magyarországi városok jogéletében. Míg a lengyeleknél a király írta elő a privilegizált városoknak a magdeburgi jog használatát, addig Magyarországon a szabad bíróválasztás kiváltságának következményeként jutottak érvényre a külföldről behozott jogszokások. Ugyancsak különbség a két ország között, hogy míg Lengyelországban Nagy Kázmér magdeburgi jogú felsőbíróságot alapított, illetve a lengyelek rendszeresen fordultak jogtanácsért a magdeburgi esküdtekhez, addig Magyarországon nem működött ilyen bíróság, és külföldről sem kértek jogi útmutatást. Gönczi Katalin a támokmesteri ítélkezést és a külhoni esküdtek bevonásának teljes hiányát az erősen központosított magyar királyi hatalomból vezeti le. A tárnokmesteri ítélkezésre hason
