Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról 373 hozását tűzte ki célul, amely a kezdetektől a 15. század elejéig teszi lehetővé az adott kor pénzügyigazgatásának megrajzolását, és az irányításban részt vevő személyek közötti kapcsolatok feltárását.2 A kutatócsoportnak ehhez a talán legambiciózusabb célkitűzéséhez kapcsolódik Skorka Renáta és Weisz Boglárka közös tanulmánya, amely két thorni kereskedő magyarországi kamarákban betöltött szerepét vizsgálja. Pályájukon keresztül bepillantást nyerhetünk a körmöd és kassai kamara működésébe a 15. század első harmadában. A Zsigmond-korban hagyományosan az itáliai és a dél-német pénzügyi vállalkozók a magyar pénzügyigazgatásban játszott szerepét szokták hangsúlyozni, azonban a Német Lovagrendhez köthető porosz üzletemberek előtt is jelentős karrierlehetőségek álltak a magyar király udvarában. A szerzők a két thorni kereskedő életpályájának prozopográfiai jellegű feldolgozása után a tanulmány függelékében közük a körmöd és a kassai kamara pénzverő- és urburaispánjainak 1421-1432 közötti archontológiáját. Gál Judit tanulmánya a magyar királyok hatalomgyakorlásának egyik aspektusát, az uralkodói adományozás jellemzőit tárgyalja Dalmáciában. Az okleveles anyag teljes körű vizsgálatával arra a következtetésre jut, hogy a magyar királyok egyrészt a politikai szempontból jelentősebb városok egyházait támogatták, másrészt olyan területeket, amelyek stratégiai fontosságúak voltak. Ezeken kívül az adományok kedvezményezettjei között számos olyan monostort találhatunk, amelyek szorosan kötődtek a városi előkelőkhöz és a korábbi horvát uralkodódinasztiához. Gál szerint itt mindenképpen tudatos politikát kell feltételeznünk, ugyanis ezeknek a befolyásos intézményeknek a támogatása megszilárdította a királyi hatalmat a térségben, és hangsúlyozta az Árpádok és a Trpimir-ház közötti folytonosságot. Az egyház a 12. század elején, amikor Dalmácia magyar fennhatóság alá került, bizánci és kora középkori örökségként még kiemelkedő szerepet töltött be a világi igazgatásban. A 12. század második felétől azonban az egyháznak világi ügyekre gyakorolt befolyása a városokban egyre csökkent, hasonlóan az egyházi birtokok arányához, eközben az egyházi-világi birtokperek száma megnőtt. A tanulmány rámutat arra, hogy a magyar uralkodói politika látszólag igyekezett ehhez alkalmazkodni, ugyanis a 13. században az egyházaknak juttatott adományok számának aránya csökkent, ellentétben a városoknak és a világi elitnek juttatott privilégiumokkal. Bár a királyi politikában tapasztalható fordulat mindenképpen figyelemre méltó, véleményem szerint az is elképzelhető, hogy a városok világi vezető rétegének jelentősen megnőtt érdekérvényesítő képességét érhetjük tetten az okleves anyagban. Szende Katalin a Pénz, posztó, piac c. kötetben a városprivilégiumok kibocsáj- tását vizsgálta I. Károly uralkodása alatt. A második kötetben ennek folytatásaként a sokadalomtartási engedélyeket elemzi Nagy Lajos várospolitikájában. Míg az Árpádkorban az uralkodók elsősorban az ország belsejében engedélyeztek sokadalmat, addig az Anjouk alatt a sokadalomengedélyek nagy része az országhatár, a határon átvezető utak közelébe szólt. Szende hangsúlyozza, hogy a 14. században a magánföldes- uraknak adományozott sokadalomengedélyek nem tekinthetők gazdasági szempontból értéktelen, ad hoc jellegű adományoknak, ugyanis például az Erdélyben és Erdély 2 Weisz 2015. 495-497. p.
