Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
372 Recenziók zsoldosnak az átlagos adó kifizetéséhez 20 napot kellett dolgoznia. így Neumann arra a megállapításra jut, hogy a városok adóterhelése jóval alacsonyabb lehetett, mint azt korábban gondoltuk. A későbbiekben érdemes lenne megvizsgálni, hogy az adó összegéről való általános és bevett alkudozás vajon kimutatható-e I. Ferdinánd uralma alatt is, vagy a Magyar Kamara felállítása utáni évtizedekben az uralkodó hírhedten szívós fiskális politikájának sikerült-e „maga alá gyűrnie” a városokat. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak tisztázatlan, hogy mennyiben nőtt a városok adóterhe a több évtizedig tartó folyamatos hadiállapot éveiben. Bár a források hiánya miatt valószínűleg soha nem fogunk választ kapni rá, az is érdekes kérdés, hogy más kiváltságos, az adókat egy összegben fizető elemek esetében létezett-e hasonló alkudozás a terhek összegéről. A kötetben még egy szerző foglalkozik a királyi kincstár bevételeivel: Weisz Boglárka tanulmánya a jászok középkori adózását dolgozza föl. A jászok adózására vonatkozó adatok csupán a 14. századtól állnak rendelkezésünkre, ezek mennyisége pedig a 15. század elejétől mondható jelentősnek. Weisz azonban a szászok korai adózásának analógiáját felhasználva világít meg olyan kérdéseket, amelyek egyébként a források hiánya miatt válasz nélkül maradtak volna. A jászok valószínűleg már a 13. században földbért fizettek a királynak, a 14. századtól terményadóval és ajándékokkal is tartoztak, a tegzespénzzel pedig a katonáskodást váltották meg. Weisz tanulmánya arra is példa, hogy a tisztán gazdaságtörténeti kutatások milyen váratlan hozadékokkal szolgálhatnak más tudományterületek számára: az adófajták vizsgálatán keresztül bizonyítja, hogy Kont Miklós nádor Pozsega és Valkó megyékben a saját birtokaira akarhatott vidini jászokat betelepíteni. A későbbiekben érdemes lenne a kunok adózásának hasonlóan részletes rekonstrukcióját is elvégezni, és e két hasonló státuszú nép terheit összevetni. A Pétermonostorán előkerült, pénzváltáshoz és egyéb kereskedelmi tevékenységhez köthető leletekkel két régészeti tanulmány is foglalkozik. Rosta Szabolcs a Pétermonostorán talált nagyszámú, eddig kifejezetten ritka lelettípusnak számító kézi mérleg részletes típuskatalógusát tárja az olvasó elé, részletesen kitér a készítés és a használat mikéntjeire is. Rosta tipológiájába egyéb helyszínekről származó, újabban feltárt darabokat is belefoglalt, ami a katalógus további bővítését teszi lehetővé a későbbiekben. A pétermonostori mérlegek mennyisége arra figyelmeztet, hogy nem szabad alábecsülni a helyi árucsere fejlettségét a 13. század elején. A Pétermonostorán gyűjtött leletanyag 300 darab ólom mérlegsúlyt is tartalmazott, amelyek feldolgozására Tóth Csaba és a közelmúltban elhunyt V. Székely György vállalkozott. Méréseik figyelemreméltó eredménye, hogy a magyar és budai márka súlyrendszerébe illeszkedő súlyok több súlyfelosztási rendszerbe sorolhatók, ami azt jelenti, hogy a korszakban a különböző súlyfelosztásokat párhuzamosan használhatták. A szerzők megállapítják, hogy a budai márka a történeti források adatainál sokkal korábban, már a tatárjárás előtt is elterjedt volt hazánkban, mely utalhat arra, hogy Óbuda sokkal jelentősebb gazdasági központ lehetett a Tatárjárás előtt, mint azt korábban gondoltuk. A település gazdasági szerepének esetleges újraértékelése azonban mindenképpen további kutatást igényel. A pénzügyigazgatási szervezetre vonatkozó archontológiai és prozopográfiai ismereteink hiányosságára tekintettel a kutatócsoport egy olyan teljeskörü adatbázis létre
