Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai temető - a pesti zsidó közösség sírkertje, 1874-1890
310 Műhely kettős családi sírjába helyeztette át azért, hogy helyüket a sírboltban egy rokon házaspár számára rezerváltathassa.92 Számos példát ismerünk arra, hogy a temető egyik sorában vagy valamelyik sírboltban nyugvó halottat az 1892-ben megnyitott Kozma utcai temetőbe helyezték át: később elhunyt hozzátartozó mellé, újonnan váltott családi sírba vagy egy újonnan épített családi sírboltba. Szabolcsi Miksa felesége, Boskovitz Malvina kérésére 1907-ben exhumálták apját a Salgótarjáni utcai temetőből s helyezték az 1906 óta a Kozma utcaiban nyugvó édesanyja sírja mellett található sírba. A szentegylet 200 koronáért arra is engedélyt adott, hogy a két sírt egyesítsék és kőszegéllyel vegyék körül.93 Ugyanebben az évben Politzer Zsig- mond a Kozma utcai temetőben egy másodosztályú sírboltot létesített, s 160 koronáért engedélyt kapott rá, hogy ide áthelyeztethesse apósának, az 1867-ben elhunyt Pulitzer Simonnak a Váci úti temetőből a Salgótarjáni utcai temető „Dr. Schwarz Lajos és Pulitzer Simon-féle sírboltjába” (Jobb 15.) egyszer már áthelyezett maradványait. 1100 korona külön díjazásért még életben lévő anyósa is jogot nyert az új kriptába való temetkezésre.94 Mindezek a családi kegyeleti igények által diktált többszöri áthelyezések, sírcsereberék annak ellenére történtek, hogy a Pesti Izraelita Hitközség rabbinátusa már 1901-ben megtiltotta „a már megtelőben lévő, rövid ideig még használatban lévő Kerepesi úti izr. temetőből a földi maradványoknak az új X. kér. központi izr. temetőbe való átvitelét.”95 Síremlékállítás, a síremlékek típusai A zsidó tradíció szerint az elhunyt sírja fölé az első halálozási évfordulón (Jahrzeitkor) szokás sírjelet állítani. Az általános gyakorlat bizonyára a Salgótarjáni utcai temetőben is ez lehetett, azoknak a monumentális síremlékeknek az esetében, amelyeknek a felállításáról is rendelkezünk beszámolóval, ezt a szokást nem mindig tartották be. A temető első monumentális síremlékeinek egyike Hóm Edéé volt, amelyet az 1875. november 2-án elhunyt közgazdász, politikus sírjára a Pesti Izraelita Hitközség és a Chevra Kadisa költségén 1877. március végén állítottak fel; az utolsó monumentális emlékmű az 1936. február 92 MZSLXIII-1-1 1915/09/27. 93 MZSLXIII-1-1 1907/31/24. 94 MZSLXIII-1-1 1907/22/16. 95 A pesti Chevra Kadisa beadványa. FK, 1901. április 26. 628-629. p.