Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Glück László: Só és társadalom: az öt máramarosi város esete
132 Bányavárosok valamivel kevesebben Huszton, míg Visken és Técsőn mindegyik időpontban találunk néhány hajós háztartást, főleg 1554-ben és 1555-ben. 1600-ban az urbáriumban Hosszúmezőn 1, Szigeten 13 hajóst találunk, ami az összes háztartásból Hosszúmezőn 1, Szigeten pedig 5%-ot jelent. A drasztikus csökkenés oka nyilvánvalóan a királyi sóelosztó hálózat fokozatos leépülése a 16. század első felében, amit 1546-1556 között átmeneti élénkülés követett. A szárazföldi bérfuvar, valamint a szekérgyártás iránti kereslet felmérésére sajnos nincs megfelelő forrásunk. Az öt város 1600-as személynévanyagában mindenesetre ezek a foglalkozások nem jelentkeznek érdemben, ami meglehetősen furcsa (Szekeres: Huszt 1 fő, Técső 3 fő; Bognár: —; Kerékgyártó: Kerekes: Huszt 1 fő, Sziget 1 fő — a kerekeseknél azonban figyelembe kell venni, hogy egy ilyen munkakör a bányamunkások között is volt). A szekeresek 1600 táján a kamarától már csak igen kevés megrendelést kaphattak. Ebben az időben a só döntő részét az aknánál eladták, azt a keveset, amivel a kamara kereskedett, hajóval szállították. Szekeres fuvart csak az akna és a hosszúmezei kikötő között vettek igénybe, amiért a fuvarosok 100 kocka (körülbelül egy nehéz, sószállító szekémyi) só után 10 kockát kaptak fizetségként. Az 1599. november 24.-1605. augusztus 31. közötti bő öt és fél évben a számadások szerint 47 400 kocka só került így Hosszúmezőre, amiért 4738 kockát adtak ki a szekereseknek (ez az 1521-ben bevezetett, 100 kockára 3 forintos kamarai sóeladási áron 142 forint értéket tesz ki). A sókamara anyagbeszerzéseiről és ipari megrendeléseiről egyelőre az 1599-1605-ös számadások feldolgozása alapján alkothatunk képet.13 A kamara — miután saját termelést a sóbányászaton kívül alig folytatott - pénzen vásárolt szinte mindent. A bányaszerszámokhoz vasat és acélt, az aknai világításhoz faggyút, a sókiemelő szerkezethez (a gépelyhez) bőrt és a speciális gépelyköte- let, az építkezésekhez faanyagot és fémárut (főként zsindelyt és szeget); rendszeresen vásároltak még közönséges kötelet, mécsest, papírt, kivételesen ruhát, a személyzet eltartására élelmiszert, olykor élőállatot (gépelyes és kenyérhordó lovakat, valamint ökröket a szállításra használt ökrösfogathoz), továbbá ezek takarmányozására zabot és szénát. Ezen tételek közül az 1599. november 24- 1605. augusztus 31. közötti bő öt és fél évben a kamaraispáni asztal költségei (azaz az élelmiszerek) 4270 forintot (58% búza, 21% bor, 14% hús és fűszerek, a többi főleg tejtermék és zöldség), az igásállatok vásárlása és takarmányozása 676 forintot, a faanyag 68 forintot, az ipari termékek beszerzése 1155 forintot tett ki (53% faggyú és állatbőr, 29% gépelykötél, 7% vas és acél).14 Világos 13 Glück 2009a. 14 A sóban tett vásárlások összege ehhez képest ugyanezen időszakban elenyésző, mindössze 60 kocka sóval fizettek áruért.
