Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Bodovics Éva Judit: Építő áradat. Városfejlődés az árvíz segítségével Eger és Miskolc példáján keresztül
88 Városok és természeti erőforrások elkészültek vele. Bár a szabályozás végül is kevésbé radikális átalakításokkal járt, mint azt korábban tervezték, s nem mindenkinek szolgált megelégedésére, többé-kevésbé sikerült elérnie a célját.44 Egerben is a szerencsétlenség okaira próbáltak meg először magyarázatot találni. Elsőként a védgát szükségességének kérdése vetődött fel, amelyről hosszan elhúzódó vita alakult ki a helyi lapban. A védgát ellen felhozott érvek közül az első az volt, hogy a gát a nagy áradásokat úgysem tudja felfogni, a kisebbek ellen meg minek. Másodszor, a gát csupán felduzzasztja a vizet, s ezzel sokkal többet árt, mint használ, mivel gátszakadáskor nagyobb erővel zúdul a viz a városra. Harmadszor pedig ott vannak az anyagiak: egy hasonló gát újbóli felépítése sokba kerül, s nem biztos, hogy emiatt érdemes lenne a városnak adósságba vernie magát. Az Eger című lap október 3-i számában, tehát már a második árvíz után, ezen általános érvek megcáfolására tesz kísérletet Veress aláírással egy helyi újságíró. Először is, a gát igenis képes felfogni a nagyobb árvizeket is, ha azt megfelelően karbantartják. Erre azonban több mint hatvan éve nem került sor - mint írja -, a gátat támasztó földtöltést lassacskán elhordták az emberek, s a gát ezért tudott kifordulni a helyéről. Másodszor, a szeptember 27-i áradást semmi sem fogta fel, hiszen a gátat az előző árvíz megbontotta, s ennek ellenére ugyanolyan erővel ömlött a városra, mint a korábbi, felduzzasztott vízmennyiség. Harmadszor pedig a szerző sorra veszi, hogy miként lehetne pénzt szerezni nem csupán a Posuerunt, hanem további két gát építésére felesleges kiadások átcsoportosításával, kölcsönök és adományok kérésével. Noha Eger területén is több malom (négy vízimalom, egy gőzszerkezettel ellátott vízimalom és egy gőzmalom) működött, eltávolításuk gondolata nem merült fel sem a közvéleményben, sem pedig a városvezetésben. A források alapján úgy tűnik, hogy a Schwarz-féle gőzmalmot kivéve túl nagy kár nem esett bennük, csupán a malomkerekeket vitte el a viz. A szakértők egyedül az egri érsekség tulajdonában lévő úgynevezett Belső malmot tartották veszélyesnek az elhelyezkedése miatt. Ez a malom ugyanis, miként arra a neve is utal, majdnem a város közepén, ráadásul egy „szigeten” feküdt, amelyet az Eger- patak anyamedre és a malomárok fogott közre. A városvezetés szerette volna megvenni a malmot a tűzoltóegylet őrhelye és szertára számára, ráadásul maga a telek és az épület is többet ért, mint a kikiáltási ár. A város mellett egy ma44 1887-ben Szűcs Sámuel a következőket írta a naplójába: „Januar 7-n estve a Szinva és Pecze nagy volt, ezek szabályozása a próbát kiállotta.” Egy évvel később viszont már arról számolt be, hogy februárban „a Belgrád város részben, a Szinva a lakszobákba is bement,- a jégdarabok, és keményre fagyott hótömegek akadályozták-meg, a viz szabad lefolyását [...].” Szűcs 2003.286, 308. p.
