Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Balogh Róbert: Város, fa és modemitás Debrecenben 1880-1920
48 Városok és természeti erőforrások szállítási kapacitás iránti szükségletet, hogy a 19. század második felében a bőripar cserzőanyag iránti kereslete, így a cserhántás is felfutott.59 A gáti vasút megépítése érdekében a város az érintett öt birtokostól tizenkét évre haszonbérbe vett, illetve kisajátított területeket, s igyekezett tűzbiztossá tenni a vonal mentén álló épületeket, így például a Csizmaszár korcsmát a Várady-Szabó birtokon. Az 1884. évi erdőmesteri jelentés szerint „a gúti vágástéren még kint volt faanyagok a vasút vonal mellé raktározása június végére teljesen bevégeztetett...” Eddigre tehát már bizonyosan elkészült a vasútvonal. A vasút végállomása a város szélén, a temető és a vámospércsi út között fekvő, nyomaiban ma is látható epreskerti falóger (faraktár) volt. A failletmény rendszere az erdei vasút megépítését követően még két évtizedig látszólag zavartalanul működött. A polgármester által a főispán jelenlétében kéthavonta felolvasott jelentésekből az 1880-as évek közepén eltűnt ugyan az erdei ügyek fejezete, a faraktárt felügyelő városi tiszt azonban minden évben elszámolt a faraktár forgalmával és a fel nem használt faanyaggal. A jelentések a városi tanácshoz érkeztek, s azokat a közgyűlésnek is jóvá kellett hagynia. Az erdei vasút építésének következő szakaszában az 1920-ig tartó második fordaszakot (a vágásforduló egy időszakát) szabályozó üzemterv minisztériumi jóváhagyása és a városnak a gazdasági válság következtében jelentkező ellátási gondjai összekapcsolódtak. A Földművelésügyi Minisztérium rendeletben hagyta jóvá, hogy a város nyolc erdőbirtokát egy üzemtervvel, tehát egy vágássorozatként kezelje.60 Az 1898. évi XIX. törvénycikk első bekezdése jóval több lehetőséget biztosított az állam számára a községek erdeinek állami kezelésbe vételére, mint az 1879. évi XXXI. törvény sokat idézett 17.§-a. A debreceni erdők azonban egyelőre városi kezelésben maradtak. Ugyanakkor a vágásforgás következtében idővel nemcsak a gúti erdőről, de a várostól délre fekvő erdőspusztai területekről való szállítás is gazdaságtalanná vált. „A városi hatóság az utóbbi időkben majdnem két évtizeden át a városi erdőségben levágott fatömeg hazaszállítását vállalkozó által vonaton eszközölte - fennakadás soha nem történt, de a házipénztárnak a szerződés alapján több mint 2 000 000 koronát kellett ezen a címen kifizetni.”61 1901-ben tehát a közgyűlés úgy döntött, hogy 59 MNL HBML IV.B. 1403.a 7. k. 32/806. Az erdőmester-helyettes jelentése alapján 1880- ban összesen 120 holdat, 1882-ben 44 hold erdőt szánt a város erre a célra, igaz nem a gúti, hanem a savóskúti erdőben. A cserhántást az erdőmesteri hivatal nem megrendelésre végezte, hanem a fát árverezte el ölenként számolva. A szállítási költségek csökkenésének következtében az árveréseken jobb árat lehetett elérni. 1881-ben előfordult, hogy a város nem volt hajlandó elfogadni az egyes tímárok által megajánlott alacsony árat. FM 75.366. sz. rendelete, 1903. MNL HBML IV.B. 1405/a 1901. 133/9787. 60 61
