Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Pinke Zsolt - Pósa Patrícia - Mravcsik Zoltán - F. Romhányi Beatrix - Gyulai Ferenc: A hajdúsági várostérség agroökológiai adottságai
Pinke - Pósa - Mravcsik - F. Romhányi - Gyulai: A hajdúsági várostérség... 261 A 6. ábrán szereplő települések közül nyolc tartozott Debrecennek a piacra vonatkozó dokumentumok alapján rekonstruált napi piaci körzetébe és öt a heti piacokéba. A város, amely az észak-erdélyi só egyik legfontosabb transzportállomása volt, állandó kapcsolatban állt a só legfontosabb szárazföldi útvonalába tartozó Ér-völgy központi településeivel: Szalaccsal, Székelyhíddal és (Bihar) Diószeggel. A Debrecentől délkeletre, alig több mint 30 km-re fekvő érmelléki (Bihar)Diószegen, a 18. század végi Magyarország jelentősebb borvidékének számító Érmellék központjában, a szőlők többsége debreceni gazdák kezében volt. Debrecen kapcsolatrendszere tehát nemcsak a hajdúsági, vagy a nagykun települések, hanem a Nyírség vagy az Ér-völgy irányába is intenzív volt.54 De a legfontosabb ágazatok az állattenyésztés és -kereskedelem, valamint az állati termék feldolgozása volt. Debrecen a 15. század óta bizonyosan e fenti ágazatok egyik hazai központjának számított. A 6. ábra huszonöt mezővárosa közül tizenegy a fentiekben említett, Debrecen nyugati előterét alkotó 1500 km2 kiterjedésű szántóföldi övben feküdt. A hajdúsági szántóföldi övezet, a korabeli hozamok figyelembe vételével, akár többszázezer fős népességkoncentráció eltartását biztosította. E szempont magyarázatot nyújt arra, hogy a régió miért válhatott évszázadok óta a belső népességmozgások célpontjává, Debrecen pedig a 18. századra az ország legnépesebb városává. Azt is fontos figyelembe vennünk, hogy Debrecen egy-kétnapi járóföldön belüli várostérségében saját, nagyjából 30.000 fős népességének többszöröse is többnyire (mező)városokba tömörülve élt. A szántóföldek kárpát-medencei kitekintésben is jelentős méretű tömbje az ökológiai tényezők oldaláról nyújt magyarázatot arra, hogy az 1720. évi összeírásban országos kitekintésben miért olyan magas a város határában összeírt malmok száma,55 valamint arra, hogy az 1770-es években miért Debrecen számított a Magyar Királyság legforgalmasabb belső gabonapiacának.56 54 Debrecen és nagykunsági települések közötti kapcsolatok intenzitásának esettanulmányait nyújtja (Pozsonyi 2008; Örsi 2011). 55 Az 1. ábrán ismertetett háztartások és malmok aránypárait tekintve Debrecen mellett az 1720. évi összeírás három másik legnagyobb malomszámmal jelzett települése esetében (Buda - 0,8:0,8; Pest - 0,2:0,7; Pozsony - 0,4:0,8) az arányok sokkal kiegyenlítettebbek. Árnyalja a képet, hogy Debrecen határában országos kitekintésben kiemelkedő a szárazmalmok száma, amelyek kapacitása általában kisebb a vízimalmokénál (Balázs 1990). Erre utal, hogy Budán Debrecenhez képest fele annyi malom mellett lényegében a debrecenivel megegyező malmokból származó jövedelmet tartalmaz az 1720. évi összeírás, ami a budai malmok kétszer nagyobb átlagos teljesítményére, vagyis nagyobb méretű üzemegységekre utal. A vízimalmok újkori teljesítménybecsléséről lásd Vadas 2014. 104-158. p. 56 Lásd 36. lábjegyzet.
