Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Pinke Zsolt - Pósa Patrícia - Mravcsik Zoltán - F. Romhányi Beatrix - Gyulai Ferenc: A hajdúsági várostérség agroökológiai adottságai
262 Városok és természeti erőforrások A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a késő középkorban az egész vizsgált területen egyedül Debrecen rendelkezett koldulórendi (ferences) kolostorral, de még a középkor utolsó évtizedeiben sem volt képes két kolostor eltartására. Ali. századtól a 16. század közepéig terjedő időszakot vizsgálva kimutatható, hogy a kolostorhálózat gyökeres átalakulása nagyjából 1200 és 1330 között zajlott le. Ezen időszakban az Árpád-kori monostorok mindegyike eltűnt, miközben a 13. században megjelenő koldulórendek csak igen későn, a 14. század első évtizedeiben kezdtek érdeklődni a régió iránt. A kolostorhálózat ilyen mértékű átalakulása a Kárpát-medencében teljesen egyedülálló, és a tatárjárás pusztításával nem magyarázható.57 Ugyanez a megállapítás lényegében igaz a vizsgált terület szorosan vett határait átlépve, az Alföld egészére is. A késő középkorban csupán Szegeden találunk egynél több kolostort (a 15. század végén már összesen hármat). Harmadik településként említhető még Gyula, ahol azonban az 1420-ban alapított obszerváns ferences kolostor egyértelműen Maróti János ekkor kiépített rezidenciájához kötődött.58 Mindeközben az Alföld peremén az országos átlagnak megfelelő kolostorhálózatot találunk, amelyből magasan kiemelkedik Nagyvárad és legszűkebb környéke. Elszórt adatok arra is utalnak, hogy a koldulórendi szerzetesek számára az Alföld fontos volt a megélhetés szempontjából, hiszen például a budai és pesti kolostorok koldulási körzetei mélyen benyúltak a területre.59 További szempontot jelenthet az eltartóképesség megítéléséhez a pálosok kolostoralapítási kísérlete Kenderesen. A rend már 1411-től birtokos volt a településen, a források a kolostort azonban csak 1453-ban és 1465-ben említik. Maga a kolostor hamar meg is szűnt, a hozzátartozó birtokok azonban továbbra is a rend kezén maradtak. A birtok legfontosabb haszonvételét a Kenderesi Balázzsal kirobbant konfliktusuk kapcsán ismerjük meg, amikor Kenderesi egyebek mellett a szerzetesek 1000 (!) kalangya szénáját vitte el. Hasonló, a legeltető állattartással összefüggő konfliktusba keveredtek a szerzetesek másik alföldi birtokuk, Ecseg kapcsán is az 1480-as években a Kompoltiakkal.60 Összességében megállapítható, hogy a térség kolostorhálózata a késő középkorban rendkívül ritkás, és még ez a hálózat is igen lassan épült ki. A gyér lakosság önmagában nem magyarázza meg a jelenséget, hiszen a kolostorok száma a terület becsült népességére vetítve is rendkívül alacsony. Nem magyarázható a jelenség a népesség eltérő vallási hátterével vagy mentalitásával sem, hiszen a kunok keresztény hitre térítése a 14. században befejeződött, és 57 Romhányi 2015. 58 Romhányi 2014. 59 ETE 2, 506. 60 Romhányi 2010. 30-31. p. és 95-96. p.
