Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában
Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában 139 nyezésére 1853-ban indított vizsgálat jegyzőkönyvének megállapításai jól mutatják, milyen odafigyelésre volt szükség akkor, ha az ember diadalmaskodni akart a természet felett. „[...] az úgy nevezett Galgenbergi csatorna kitisztítása illetve eredeti állapot leendő visszaállítása szigorúan meg lévén hagyva, miután a múlt évi [1853.] december 15-én a helyszínen tartott szemle, és a Csatorna kitisztításának elrendelése után - ismét f. é. március 27-én a helyszínen Buda város és az uradalmi küldöttekkel megjelent, s tapasztalta, miként a promontori szőllőktől kezdve a legelőn és szántóföldeken keresztül a Dunáig Buda városa által a csatorna a legjobb karba helyezve, s kívánt szélességben és mélységben kitisztítva vagyon, - most mindenek felett szükséges eszközölni, hogy azon legfölsöbb Csatornarész, melly a promontori szőllö tulajdonosok birtokán átmegy - s azok által lassanként földdel behányva és szőllőtőkékkel kiültetve - a viz lefolyását jelenleg akadályozza, olly annyira, mikép némely helyütt alig két láb szélességű, s 1 láb mélységű, s illy állapotban ezen Csatorna rész kiásatása nélkül az alább Buda Város által már befejezett tisztítás mit se foghat használni, - szinte kiásattassék.”25 A vármegye főszolgabírójának vezetésével lefolytatott helyszíni szemle igazolta Buda város azon állítását, miszerint eleget tettek kötelezettségeiknek, és gondoskodtak a Dunába vezető árkok, csatornák tisztíttatásáról. Kiderült, hogy a baj forrása a legfelső szakaszon, a budafokiak földjein keresendő, akik, elsősorban saját hasznukat nézve, az árkokat részben feltöltötték, hogy újabb sor szőlőket ültethessenek. Az 1840-ben született, vízrendezésről szóló neves X. törvénycikk alapján a viz lefolyását akadályozó tulajdonosokat pénzbírsággal lehetett volna büntetni, azonban a budafoki gazdákat szegénységükre tekintettel megkímélték ettől, ráadásul a község átvállalta tőlük az árkok újraásásának költségeit. Az egykori mocsárterületeken kialakított rétek vizesedésének problémáját azonban ez sem oldotta meg teljesen, így Buda város tanácsa 1855 szeptemberében a vízelvezetők újabb tisztításán túl azok mélyítéséről is határozott.26 A budai mocsarak utóélete 1853-ban kútásás közben akadtak rá a mai Szent Imre Kórház alatt a Hildegard- és az Erzsébet-forrásokra, amelyeket a hajdani Hosszú-mocsárhoz köthetünk. Állítólag a zöldségeskert öntözésére szánt vízből ivott egy arra utazó úrhölgy, más források szerint egy a környéken vadászó katonatiszt ismerte fel, hogy a 25 BFL IV. 1003.b Jegyzőkönyv a Galgenbergi csatorna tárgyában (1854. április 1.) 26 BFLIV.1115 2. d.Nr. 488. (1855)
