Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)

Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Gulyás László Szabolcs: Írott szabályok és íratlan normák a 15-16. századi mezővárosi kereskedelemben

34 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben rint telkenként és évenként egy mérő zabbal váltották meg, s emiatt őket már nem lehetett volna megvámolni.24 Hasonló, általánosan elterjedt jogsértés volt a vámhelyek álutakon keresztül történő csalárd elkerülése is. Egy 1447. évi adatunk szerint a Győrből és Po­zsonyból érkező, Fehérvár felé haladó kereskedők kerülték ki Rozgonyi János Ugar környéki három vámját, 1458-ban pedig a szőllősi vásárra tartó barkaszói jobbágyokat rabolták ki arra hivatkozva, hogy törvénytelen úton közlekedtek, és nem fizették meg a beregszászi vámot. Bereg megye a vizsgálat során azon­ban megállapította, hogy a jobbágyok nem hamis úton közlekedtek, és vámot sem kellett volna fizetniük Beregszászon.25 Előfordult még emellett a vámon erőszakos módon és fizetés nélkül történő áthaladás is, így például 1455-ben V. László intette arra a pesti kereskedőket, hogy tartózkodjanak ettől a jogtalan viselkedéstől az óbudai apácák különféle vámhelyein.26 Arra is volt példa, hogy hatalmaskodás során a kereskedelmi utakat erősza­kosan eltorlaszolták. Zsigmond 1417. évi oklevele alapján 1414-ben Atyai Bol­dizsár és emberei a Butkaiak Tiszán lévő, Vidteleke felé eső révhelyére vezető utakat fatörzsekkel zárták el, a hidakat pedig lerontották, és ezzel 200 forintnyi kárt okoztak.27 Megesett, hogy a kereskedőket fegyverrel az egyikről a másik vásárra kény­szerítették, vagy megakadályozták, hogy valamely vásárt szabadon látogassák. 1434-ben a Kőrös megyei újudvari vásárról űzték el s fegyveresen Palisnára te­relték őket.28 Máskor valamely erőszakos birtokos miatt nem tudtak megjelenni a kereskedők egy vásáron. Garai Miklós nádor ezzel az indokkal rendelte el kötelező jelleggel 1406-ban, hogy a trencséni és oroszlánkői uradalom jobbágyai a báni vásár helyett, amelyet Stibor miatt nem tudtak megközelíteni, a helvényi vásárra menjenek.29 1419-ben a börzsönyi hospeseket Salgai Miklós Mikola birtokon kényszerítette vámfizetésre, és megakadályozta, hogy a pász­tói, perőcsényi és mikolai vásárra járjanak.30 24 A jobbágyok „cum eorum rebus causa forizandi transirent, tributum fori minusiuste extorqueret, cum tamen ydem iobagiones eidem plebano non tributa fori, sed de fundo eorum annuatim unam metretam, seu mensuram avene... solvere tenerentur”. DF 201025. 25 DL 14124 és NEUMANN 2006. 207. sz. 26 Az erőszakos áthajtás úgy történt, hogy fizetés helyett „excogitata quadam dolositatis astutia, congregantes scilicet plures currus mercatos, et mercatores huiusmodi tributa ipsarum exponentium potentialiter evadere consuevissetis in magnum preiudicium iuris antefati claustri, et dampnum memoratamm exponentium valde magnum.” DL 14990. 27 ZSO VI. 84. sz. 28 DL 103569. 29 ZSO II. 4970. sz. 30 ZSO VII. 403. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom