Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)

Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - J. Újváry Zsuzsanna: Házasság és házasságtörés, paráznaság a 16-17. századi Kassán

J. Újváry Zsuzsanna: Házasság és házasságtörés, paráznaság ... 65 embereknek meg keol házasodniok, ha szuezességnek ajándéka nincsen nálok: mert az paráznáknak nintsen részek az Istennek országában.”22 A protestantiz­mus pedig még nyomatékosabban tért vissza az ótestamentumbeli „üdvtörté­neti” jelentőségű paráznaság értelmezéséhez: a próféták ajkán a házasságtörés vétke maga volt a nagybetűs Bűn, és szorosan összekapcsolódott a szexuális bűn különböző kategóriáival.23 „Két paráznaság vagyon, lelki és testi, a lelki paráznaság a hitetlenség, a testi mással egyesülni.” - hirdette Dévai Bíró Má­tyás.24 Mivel az emberi közösségek általában igen törékenyek, így tagjai kiszolgál­tatottak és egymásra utaltak, ezért a privilégiumokkal felruházott és megerő­sített szabad királyi városok - miként más közösségek is - kifelé féltékenyen őrizték kiváltságaikat, befelé pedig a törvényes rendet, vagyis a normát, és a normaszegők ellen - a közösséget védendő - felléptek. Őrködtek a polgárok mindennapjai fölött, ellenőrizték, vajon betartják-e „az Isten, az ország és a város törvényeit”, a fentebbi kifejezéssel élve: normakövetők, avagy normasze­gők voltak-e. Ha utóbbinak találták őket, elítélték és megbüntették. Ez lehetett anyagi, testi, sőt erkölcsi fenyítés (lásd: becsületvesztés), ha a bűn súlyos volt, akkor a közösségből kivetették őket; ez a városból való kitiltást, rosszabb eset­ben pedig halálbüntetést jelentett. Miért kellett a közösségből kivetni a súlyos bűn elkövetőit? Egyrészt a fenyítéssel a közösséget megvédték attól, hogy az illető újra bűnt kövessen el ellenük, másrészt elrettentő példakánt állították a közösség tagjai elé, harmadrészt pedig a gonosz kivetésével igyekeztek elhárí­tani Isten haragvó büntetését. Amint fentebb idéztem: hogy az Isten, az ország és a város törvényeinek eleget tegyenek - ez döntő jelentőségű volt különben a feljebbvaló, sőt a Legfőbb Hatalom, az Isten büntetését nem kerülnék el. S ezen valóban a legfőbb bűnöket, vagyis a Tízparancsolat ellen való vétkezést értették, amit keményen szankcionáltak. A számos és különféle bűnök közül - jelen esetben - házasságtörési és pa- ráznaság-esetekkel foglalkozom; olyanokkal, amelyek napfényre kerültek, így a városi bíróság tárgyalta az ügyet, illetőleg ítélet is született. Természetesen olyan esetek is vannak, amelyeknek nem a bírói ítélete maradt fenn, hanem egyéb feljegyzésekből, panaszlevelekből tudunk róluk. Még abban az esetben is, ha feltételeznénk, hogy az ilyen források mind fennmaradtak, nyilvánvalóan 22 A Confessio Pentapolitana XVII. pontja, „Az hazasagrol". Szövege latinul, németül és magyarul is megjelent. A háromnyelvű kiadást Fischer János nyomtatta ki Kassán, 1613- ban. Vö. BRUCKNER 1930. 1-113. p. 23 ÁCS 2002. 229, 231. p. 24 DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS: A tíz parancsolatnak... magyarázatja. Krakkó, 1549 körül. Fakszi­mile kiadás. Kiad. SZILÁDY ÁRON. Budapest, 1897. 50. p. Idézi: ÁCS 2002. 230. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom