Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán
Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán 113 volt teljesen légből kapott, mivel a városi társadalom kirekesztő magatartása rákényszerítette a vándorló koldusokat a lopásra. A nemkívánatos bevándorlókat a magisztrátus rendszerint kiutasította. 1702-ben szokatlan szigorral léptek fel a Várban, a Vízivárosban és a Tabánban tartózkodó - főleg az éjjel-nappal a fürdők körül ólálkodó -, Isten büntetésére rászolgált („ aber die billiche Rach und Straff Gottes nach sich zu ziechen pflegen ”) gyanús férfiak és nők, különösen az utóbbiak ellen. Elrendelték az érintett városrészek házainak átvizsgálását a zugüzleteléssel, csempészettel és „mindenféle leírhatatlan gonoszsággal” vádolt vagabundok után. Akiket megtaláltak, választhattak: huszonnégy órán belül önként elhagyják a települést, vagy maradásuk esetén szigorú büntetést kapnak, és mindenki szeme láttára űzik ki őket. A büntetést helyi szállásadóik, bújtatóik, esetleges pártfogóik, bűntársaik sem úszták meg: komoly bírságot szabtak ki rájuk, és dobpergés mellett nyilvánosan felolvasták a nevüket, ami egyet jelentett a tisztességes társadalomból való kirekesztéssel.16 Elsősorban a Budán tartózkodó népes katonaság hatására szép számmal akadtak - még ha a szemérmes tanácsosok igyekeztek minél kevesebbet elárulni puszta létezésükről is - olyan nők, akik a legősibb mesterséget űzték. 1701 nyarán a tanács vélhetően felsőbb utasításra elhatározta, hogy az 1696- ban kiadott utasításnak megfelelően megtisztítják a közösséget a gyanús elemektől, a csavargóktól, a zugüzletelőktől és különösen a rossz életű hajadon nőszemélyektől. A város a legnagyobb intenzitással 1701-ben és az azt következő évben üldözte őket. Ekkor rövid idő leforgása alatt közel tizenöt nőre bizonyították rá a prostitúciót, majd nyilvánosan száműzték, súlyosabb esetben ún. hegedűben, vagyis nyakkalodában vezették ki őket. A büntetést az ügyfelek sem kerülhették el, akik a pénzbírság és a nyilvános megrovás - vagyis nevük tanácsülési jegyzőkönyvbe vezetése - mellett akár áristomra is számíthattak. Később a gyanús életűnek mondott lányok-asszonyok üldözésével, talán a sikertelenség miatt, láthatóan felhagytak, és visszatértek a korábbi elnézőbb magatartáshoz. A két kivételes évet leszámítva a 18. század első évtizedeiben testének áruba bocsátásával vádolt asszonyszemély csak nagy ritkán került a bíróság elé, s ezekben az esetekben a prostitúció csupán az ennél fontosabb vád - legtöbbször lopás - súlyosbítására szolgált. Az örömlányok létéről való viszonylagos hallgatás azonban nem jelenti azt, hogy a század első két évében folytatott kampánnyal a jelenséget sikerült felszámolni. A budai várparancsnok, Pfeffershoven 1710-ben a városvezetéshez intézett parancsából egyértelműen kiderül, hogy tömegekről beszélhetünk. Hangsúlyozta, hogy ezek az általa németnek és rácnak mondott lányok-asszonyok a város joghatósága alá tartoznak, 16 BFL IV.1002.j. Edict wegen Abschaffung der verdächtigen Leüth alhier (1702).
