Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán
106 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben Változatok a tisztes szegénységre Gyakori jelenségnek tekinthetjük, hogy bizonyos élethelyzetek, életkorok a korábban más körülmények között élők gyors elszegényedéséhez vezettek. A kiváltó ok legtöbbször valamilyen katasztrófa, háború, súlyos betegség vagy az öregség. Még a szegényebb céhes mesterek sem tudhatták biztosan, hogy tartós munkaképtelenségük következtében nem szorulnak-e majd egyszer alamizsnára. Özvegyen maradt asszonyaik náluk is kilátástalanabb helyzetbe kerültek, ha nem volt senkijük, aki felkarolja őket. A közvélemény a maitól eltérően nem gondolta úgy, hogy a gyermeknek erején felül is erkölcsi kötelessége maradéktalanul gondoskodnia keresőképtelen szülőjéről. A szemléletmódot és a fontossági sorrendet jól példázza Christian Mayer köszörűs családjának sorsa. Fia, feltehetően még apja életében, kitanulta a Vízivárosban a szíjgyártó szakmát. Apja halálát követően 50 forint örökséghez jutott, amely lehetővé tette felszabadítását, sőt, már a mesterré váláshoz szükséges ruhát is beszerezte. Az összeg elegendő volt ahhoz, hogy önálló egzisztenciát teremtsen magának, amennyiben a tanács átmenetileg átvállalja özvegy édesanyja támogatását. A szőlőművesként eltöltött tizenöt esztendei kemény munka után az asszony megbetegedett, és nem tudta megkeresni a mindennapi kenyérre valót. A fiú kérvényében havi ellátmányként valami kis ennivaló, néhány krajcár és egy hordócska bor kiutalásáért esedezett. A tanács nem tagadta meg a segítséget, mivel a sorscsapás kárvallottja a polgárcsaládok sorába tartozott.2 A lakosság céheken kívül rekedt többsége a polgárok családtagjainál jóval rosszabb körülményekre számíthatott, mivel ők nem élvezhették a céhek által nyújtott, bár véleményem szerint a feltételezettnél a valóságban jóval korlátozottabb gondoskodást. A legkevesebb információ a céhbe nem tartozó férfiak idős özvegyeinek életéről maradt, akik gyakran teljesen magukra maradtak, s míg bírták, két kezükkel keresték meg a szállásra és az ételre valót. Csökkent munkaképesség vagy ágyhoz kötött betegség esetén munkaadóik, ismerőseik vagy az egyházak kegyességében bízhattak, ellenkező esetben a városi kórházban vagy a szegényházban kötöttek ki, ez utóbbi a teljes kiszolgáltatottsággal és magára hagyatottsággal volt egyenlő. A segítség nélkül magára maradt idős befogadása, támogatása mögött azonban nem mindig a tiszta keresztényi szeretet állt, mindig akadtak olyanok, akik kihasználták a másik ember védtelenségét. A horvát Frano ügyében született határozat a korabeli szemléletmódnak megfelelően nem találta elítélendőnek az idős napszámos kihasználását. Az öregember 2 BFL IV.1002.uu. Nr. 57. 341-343. p.
