„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)
VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Berey Katalin: A város előszobája (1981)
zájárulhatna. A községek, a kis települések hátrányban vannak az anyagi eszközök elosztásában. Ott azonban, ahol a „nagyobb" és a „kisebb" település ilyen közel, ennyire szoros és egyenlőtlen kapcsolatban él együtt, a feszültségek rendkívül élesek, a különbségek szembetűnőek. Az ún. alapellátás — egészségügyi, oktatási, kereskedelmi stb. intézmények — fejlesztésére az agglomeráció falvaiban elvileg csak annyi a lehetőség, mint az ország bármely községében. A népesség növekedése azonban jóval gyorsabb itt, mint másutt. Ráadásul, az itt lakók többnyire Budapesten dolgoznak, így fel tudják mérni a főváros és a környéke közti különbségeket. A településfejlesztési esélyek eltérését a maguk bőrén tapasztalják. Az agglomerációs övezetet — többek között — az is jellemzi, hogy kevés helyben a munkaalkalom. így ezek a települések attól a pénztől is elesnek, amelyet mint községfejlesztési hozzájárulást a székhelyén köteles befizetni minden vállalat. Ez a helyzet addig nem változik, amíg az agglomerációs övezetben a gyakorlatban érvényben van az ipartelepítési tilalom, vagy amíg nem változik meg a községfejlesztési hozzájárulás fizetésének és felhasználásának a rendszere. Az agglomerációs településekre háruló többletterhekről sem a fővárosi, sem a megyei költségvetés nem vesz tudomást, mint ahogy közigazgatási szempontból sem tekintik létezőnek. Gazdasági szempontból pedig mintha nemkívánatos senki földjeként tartanák számon. Az övezet lakói nehéz helyzetbe kerültek. A főváros vonzása elég erős volt ahhoz, hogy kimozdítsa őket eredeti lakóhelyükről, de ahhoz már nem elég, hogy magához is kösse. A főváros területére nem költözhetnek be, mert még érvényben van a fővárosi népesség növekedését fékező beköltözési korlátozás. De azért sem, mert nincsenek lakások, ahová a főváros befogadhatná őket. Eredeti lakóhelyükre sem költözhetnek vissza, mert ott valószínűleg nem kapnának a jelenlegivel egyenértékű munkát. Helyzetükön nem lehet érdemben javítani a területfejlesztési rendszer változtatása nélkül. A bevándorlók nagyobb része távolabbi vidékekről, falvakból került az agglomerációs övezetbe, de akadnak, akik a peremkerületekből vagy a belső, városi övezetből költöztek ki, hogy olcsóbban és könnyebben juthassanak lakáshoz. A lakosság összetétele meglehetősen heterogén. A jobb környezeti és közlekedési feltételekkel rendelkező területeken spontán, kertvárosi jellegű fejlődés indult meg. Itt viszonylag magasabb jövedelmű és státusú családok települtek le, figyelemre méltó hányaduk nyugdíjas. Példa erre Dunakeszi „villanegyede". De itt talált lakóhe551