„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

V. fejezet A HIDEGHÁBORÚ „FRONTVÁROSA" - A Budapesti Városi Tanács VB egyházügyi előadójának 1953 március havi jelentéséből

képünk. Bejelentés szerint a Budapest egész területén 65 plébánián folyik előkészí­tő oktatás. Ezeken a helyeken hetenként 2-3 alkalommal, összesen 161 csoportban, az iskolai oktatás természetéből következően de. és du-i felosztásban végzik, minthogy a gyerekek egy része de. a másik része du. jár iskolába. Ehhez igazodva tartják az előkészítő hitoktatást. A csoportonkénti heti 2 óra be­tartását és a hitoktatás munkáját a kerületek oktatási osztálya, bevonva erre alkal­mas iskolaigazgatókat és pedagógusokat, rendszeresen ellenőrzi. A létszám te­kintetében 25-30-tól 120-130-ig terjed a jelentkezők száma helyenként. A reális számot csak a befejezés felé és a befutott jelentések összesítése után tudjuk megál­lapítani. A kerületek részéről a papokkal szemben ezideig jelentősebb kifogások nem merültek fel, s az egyház sem jelentkezett panasszal. Az iskolák most azon dolgoznak, hogy növendékeik közül jelentkezők megállapítása mellett egyrészt a szülőkkel, másrészt a gyerekekkel való behatóbb foglalkozással lemorzsolódást idézzenek elő, korlátozzák a klérus iskolai befolyását. 3.1 A klérus egyéb módszerei: a./ A klérus az ilyen nagyobb ünnepek előkészítése során a szokásos szertartá­sok mellett, a templomon kívüli lelkigondozást is fokozza. Módszereik közül min­dig sikerül hol itt, hol ott egyet-egyet felfedni. Ilyen pl. a betegek felkutatása, házaknál vagy kórházakban, amelyben az utcaapostolok segítenek a papoknak, hogy a beteget is bevonják a gyónásra, áldozásra. A XI. kerületben (Kelenvölgy) plébánosa, Varga Andor, szorgalmasan járja a kórházakat, amikor megtudja melyik híve hol fekszik, beteglátogatás címén civilben felkeresi, magával viszi a kelléke­ket és suba alatt meggyóntatja, nemcsak azt, aki hívta, hanem ezen felbuzdulva a beteg szomszédjait is. A másik módszere az, hogy azok részére akik messzebb esnek a templomtól, va­lamelyik hívő lakásán, előzetes megszervezés után kiszáll, és az ott összejött hívő­ket, idősebbeket, betegeket és gyerekeket gyóntatja, áldoztatja. Egyik ilyen helye XI. ker. Hunyad utcában van, Krizsánné virágtermelő, utcai és temetői virágárus háza. A konyhában oltár-jelleggel gyertyák vannak elhelyezve, és csaknem temp­lomi keretek között gyóntat és áldoztat. Ezt a sekrestyése, a 84 éves Szada bácsi, volt rendőr, nyugdíjas a plébános segítője és bizalmi embere fecsegte el. Elmondá­380

Next

/
Oldalképek
Tartalom