„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság üléséről (1945. július 27.)

szemünk a budapesti perspektíváknak megfelelően, és kezdtünk érdeklődni a bu­dapesti dolgok iránt is. Mikor a külső budapesti bekötő utak tervezéséről volt szó, éppen én voltam az, aki fel tudtam hívni a budapesti urak figyelmét, hogyan kell a bekötő utakat tervezni úgy, hogy azok jók legyenek. Én tehát a közmunkatanácsi perspektívák által a budapesti perspektívára nevelkedtem. Most milyen nagy ha­tással lesz ezeknek az eszmevilágára, ha ők is tanulmányozni fogják ezeket a kér­déseket. Ahogy a munkásosztályt ismerem, ez rá is veti magát a problémákra, és igen hasznos munkát fog végezni a főváros érdekében. Tehát pedagógiai, népneve­lési szempontból is hallatlan hatása lesz. Ez a leggyönyörűbb újítás. Bibó István: Most arra szűkítem a kérdést — menjünk tovább —, hogy két lép­csője legyen-e ennek a konstrukciónak, vagy egy, mert azt hiszem, hogy itt egy a vélemény, hogy ez a dolog nagyon beleesik az egészbe. Harrer Ferenc: Majd a végén két alternatívát kell kidolgozni. [...] Bibó István: Elképzelek ilyen fajta helyzetet: adva van egy tágabb törvényható­ság, amelynek egyik községe Pesthidegkút, a másik Újpest, a harmadik pedig Pilis­szentkereszt, amely esetben a tágabb törvényhatóságban felvetődhetik a kérdés, hogy a köznek, Nagy-Budapestnek a költségén, vagy hozzájárulásával szüksége merül fel annak, hogy Pesthidegkút vagy Újpest kapjon valamilyen közművet. Erre jelentkezik Pilisszentkereszt, hogy nekem is kell közmű, mert éppen úgy köz­sége vagyok a törvényhatóságnak. Ezt kell elkerülni, hogy ilyesmi ne álljon elő. Bálás Gábor™: Viszont, ha megcsináljuk a hármas tagozatot, és ezzel kerül a dolog közgyűlés elé, hogy Soroksárnak adjanak közművet, akkor ugyanazon a cí­men jön a többi is. Morvay Endre: Mások az adottságok. El tudom képzelni, hogy Soroksárnak adok vizet, a másiknak azonban nem lehet. Bibó István: Azt hiszem, hogy ez megzavarná a bizonyos várományi jogot. Ezenkívül ehhez szükséges volna bizonyos keret, amelyen belül Budapest és az egykor egyesítendő városias környéke összeszokik egymással. Ebben a keretben másféle összeszokás kívánatos, mint a másikban. 170 A főváros tiszti főügyész-helyettese. 313

Next

/
Oldalképek
Tartalom