„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság üléséről (1945. július 27.)

ba foglaló törvényhatóság, amelyen belül maga Budapest is csak egy rész, vagy kisebbség? (Felkiáltások: Nem!) Már most Budapest szupremáciája bizonyos fo­kig indokolt, azt hiszem azonban, hogy az sok lenne, hogy Budapest egy egész kis megyét közigazgasson, bár ez sem olyan lehetetlen. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy itt vannak bizonyos önkormányzati elemek. A demokrácia idejében nem le­het megtenni azt, hogy a Budapest közönsége által választott hatóság a fóruma le­gyen olyan területeknek, amelyek ebben a választásban nem vesznek részt. Nyil­vánvaló tehát, hogy azokra az ügyekre nézve, amelyek az egészre vonatkoznak, kell egy az egészre vonatkozó önkormányzati testületnek is léteznie. Most Buda­pest vezetősége mit gondol arról, hogy ebben a tágabb egységben Budapest majo­rizáltatik? Nem tudom, hogy milyen az arányszám a lakosság lélekszáma tekinteté­ben: Budapest kereken egy millió, a környék kereken félmillió, a további környék ismét félmillió. I62 Tehát el lehet képzelni, hogy a közelebbi és a távolabbi környék érdekközösségbe kapcsolódik, ami által megvan a majorizálás lehetősége. Morvay Endre 167 ': Meg kellene állapítani azokat az ügyköröket, amelyekben Budapest önállóan intézkedik és azokat, amelyekben közösen. Bibó István: Országos viszonylatban máshol is lesznek ilyen helyzetek, ahol a székhelynek van városa — éppen a régi törvényhatósági jogú városoknál esedékes ez —, ott mi arra a konstrukcióra gondoltunk, hogy van egy törvényhatósági város és egy környéki kis megye, és egy addigi mechanikus különválás helyébe olyan rendszer jöjjön, amely előírja a közös bizottságok, egy csomó közös ügy lehetősé­gét, és elvi engedélyképpen, de nem szükségképpen, a közös első tisztviselő lehe­tőségét, szóval a közös polgármestert. Azt hiszem, hogy Budapest és a védőöv számára ez a konstrukció teljesen elég. A védőöv-jelleg egy csomó részletkérdést felvet. Ha Budapest számára ez a kostrukció jó, akkor ezt le is lehet venni a napi­rendről, és a részletkérdéseket az országos terv számára fenntartani, és rámenni Budapest és a szorosan vett környék, tehát az úgynevezett Nagy-Budapest kérdésére. 162 Az 1949. évi népszámlálás szerint Budapest régi területén 1.058.000, a hozzá csa­tolt településeken 532.000 lakos élt. 163 Morvay Endre (1887-1951) fővárosi tisztviselő, 1939-1944 és 1945-1948-ban al­polgármester. 305

Next

/
Oldalképek
Tartalom