„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság üléséről (1945. július 27.)

Harrer Ferenc: Tulajdonképpen két megoldás adódik ebben az eszmekörben. Az egyik az, hogy egy törvényhatóság volna, tehát volna Budapest főváros és me­gye egyedül, és azután ennek a törvényhatóságnak volnának részei. Egyik része volna Budapest főváros, és azután volna annyi megyei város, amennyi adódik, és ha már a védőövet is bekapcsoljuk, akkor lesz egy téma, amelyről külön szeretnék beszélni: a nagyvárosias falusi közületek, amelyek szintén belekerülnének ebbe a törvényhatóságba. Ez volna a törvényhatóság. Ez volna tulajdonképpen az, ami ma is megvan mondjuk Pest megyében; itt van egy törvényhatóság, amelynek tagjai megyei városok, községek, és ebből adódik a törvényhatóság. Morvay Endre: De nincsenek törvényhatósági városok! Éppen ez komplikálja! Harrer Ferenc: Tehát marad az a kérdés, hogy a védőöv helyzetet is, különösen ebben az elgondolásban, ahogyan mi gondoltuk, annyira tekintem egyben buda­pestinek és egyben védőövnek, amint a védőövnek is egynek kell tekintenie magát Budapesttel. Tehát ha ez a nagy szolidaritás megvan — és éppen erre akarom fel­építeni — akkor megoldhatom, mert ez azután beosztás kérdése. Mindenesetre ar­ról nem lehet szó, hogy Budapest majorizáltassék, még kevésbé lehet szó arról, hogy Budapest a védőövvel majorizáltassék. A másik konstrukció az, ami voltaképpen a Közmunkatanácsban megvan. 164 A Közmunkatanácsi felépítés ugyanis azon nyugodott, hogy Budapestnek legyen be­folyása a környékre. Úgy a megyei városok, mint a falvak közvetlenül a törvényhatósági hatáskörbe lennének bekapcsolva. A járás ki lenne kapcsolva. A törvényhatóság azután ezek­nek a kiküldötteiből állna. Tulajdonképpen csak az az egy kérdés maradna fenn, hogy a külsőket is felve­gyük-e a törvényhatóságba. Azt hiszem, hogy bizonyos számarányok figyelembe­vételével ez lehetséges volna és nem is volna rossz. Nem volna rossz azért, mert az egységet és a szolidaritást emelné, ha ebben a törvényhatóságban minden faluból egy részt venne. A másik az a megoldás, hogy külön vegyük hatáskörileg, mint ahogyan azt az al­polgármester úr mondotta. Azt mondjuk, hogy vannak budapesti ügyek, vannak nagy-budapesti ügyek és vannak legnagyobb-budapesti ügyek, és e szerint venné­164 Az 1937:VI. te. kiterjesztette az FKT építésügyi és városrendezési hatáskörét a pe­remövezet helységeire. 306

Next

/
Oldalképek
Tartalom