„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése a főváros malomiparáról (1870-1875)
Csakhamar azonban maga a helybeli szükséglet is annyi dolgot adott nekik, hogy fényes eredménnyel működhettek és a vízi malmok versenyét meg sem érezték. E fényes eredmény természetesen arra ösztönözte a tőkepénzeseket, hogy pénzüket e nyereséggel járó iparágba fektessék. Most tehát egymásután gyorsan keletkezett, illetőleg részvény vállalattá lett: 1862-ben a Haggenmacher Henrik gőzmalma Pesten, 1863-ban a Pannónia gőzmalmi részvény-társaság Pesten, 1863 " a Budapesti " " " Pesten, 1864-ben a Budai gyártelep Budán, 1865 " a Concordia gőzmalmi részvény-társaság Pesten, 1867 " a Victoria " " " Pesten, 1867 " aBlum-féle " " " Budán, 1867 " az Árpád " " " Pesten, 1867 " aLuiza " " Budán, 1867 " a Király " " " Budán, 1868-ban az Erzsébet " Pesten, 1868 " az Unió " Pesten, 1869-ben a molnárok s sütők Pesten, úgy, hogy 1870-ben magában a fővárosban — mint az már kamaránknak 1870/72-dik évi üzleti jelentésében kimutattatott— 14 gőzmalom állt fenn 7.410 effectiv lőerőre menő géperővel, 87 pár koptató és 465 pár őrlőkő, 64 nagy és 104 kis hengerlábbal, kerek számban 3000 munkással és 10'/ 2 millió mázsa évi feldolgozási képességgel. [...] E tapasztalatok eléggé tanúsítják, hogy milyen egészséges jó alapon nyugszik a mi malomiparunk, és kitűnik belőlök még az is, hogy a magyar gőzmalmok olyan közgazdászati különlegességek, melyek csakis a mi földünkön állhatnak fenn, hol helyes kezelés mellett közvetve és közvetlenül nagy áldásnak lehetnek kútforrásai. Sőt, a magyar gőzmalmok példaszerű technikai berendezése és vezetése még azt is lehetővé tette, hogy a sokkal gyengébb minőségű oláh búza segélyével is kitűnő liszt nyeressék, noha nem olyan, a milyen korábban tisztán magyar búzából nyeretett. A magyar liszt legfinomabb fajai, melyeknek a finom süteményre való használatban fehérségüknél fogva nincs párjok, nagyobb mennyiségben vitetnek Angolországba és éjszaki Németországba, sőt tengeren túlra is, nevezetesen 84