„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

1. fejezet KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK A NEMZETI FŐVÁROSRÓL - Az Országos Iparegyesület emlékirata a tervezett Eskü téri híd hatásáról Budapest fejlődésére (1891. március 20.)

Ha építő iparunkat, valamint az épületek berendezésével és díszítésével foglal­kozó iparágakat akár terjedelemre, akár a bennük fekvő tőkék és velük foglalkozó munkaerők mennyisége és minősége tekintetében ez iparágaknak egy-két évtized előtti állapotával összehasonlítjuk, oly különbséget látunk, mint ég és föld. E két évtized tehát építő és rokon iparunkra nézve korszakalkotó volt, mert hi­szen e két évtized a fővárosban legalábbis annyit épített és alkotott, mint a város alapítása óta lefolyt összes századok együttvéve. És ama megszámlálhatatlan mil­liók, melyek a létrehozott épületekbe és berendezésekbe befektetve lettek, s me­lyek ez épületek és berendezésekben egyszer már megteremtették ellenértékük, legnagyobbrészt a hazai ipar kezébe jutottak, itt részben mint megtakarítások, új befektetések (építkezések és berendezések) tárgyát képezték, részben pedig fo­gyasztási cikkekre fordíttatván, az ipar többi ágainak és a mezőgazdaságnak javára váltak, s így kézről kézre járván mindenütt a forgalom és a termelés élénkítésére hatottak. Kézzelfogható, hogy az építő ipar lendülete, ezúton a munkaerőknek idevonzá­sa és jutalmazó foglalkoztatása által egyik fő tényezője volt annak is, hogy a fővá­rosi lakosság száma oly példátlanul gyors emelkedésnek indult, és fő tényezője volt mindazon nagy horderejű következményeknek, melyeket e gyors emelkedés maga után von. És ha azt kérdezzük, hogy mi adta meg az első lökést e nagyszabású építkezési lendületnek? — e kérdésre a felelet csak az lehet, hogy eltekintve azon általános okoktól, melyekről már fentebb szó volt és azon kedvező dispositiótól, mely fővá­rosunkat általában gyors fejlődésre képesíti, az építkezési lendület közvetlen konk­rét indító okát leginkább azon merész szellemű kezdeményezés képezte, mely az Andrássy út és Nagykörút koncepciójával Budapestnek modern nagyvárossá ala­kítását megindította. Ez nyitotta meg a tért a lendületes mesteri alkotásokra, ez vonzotta a tőkét e vállalkozásba, ez támasztotta fel a napról-napra fokozódó nemes versenyt mind az alkotó mesterekben, mind a befektetést kereső tőkében: és ami legfőbb, e kezdeményezés a telkek értékének emelkedésével oly új nemzetgazda­sági értékeket hozott létre, melyek mint tőkék, épp amaz építkezésekre voltak for­díthatók. Ha mindez való — pedig mindenki, aki az utolsó két évtized ipari életében köz­vetlenül részt vett, vagy akinek azt alaposan megfigyelni alkalma volt, ezt valónak elismerni kénytelen—, akkor tisztán előttünk áll a jövőben követendő eljárás útja. — A hivatkozott két nagy alkotás, az Andrássy út és a Nagykörút befejezéséhez kö­42

Next

/
Oldalképek
Tartalom