„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Pásztor Mihály: A jókedv ára (1926)
•— politika. Pedig ez a mulatság sem sokkal olcsóbb mint a mozi, de a labdarúgásnak mégis nagyobb a publikuma, és vasárnap délutánonként Budapest lakosságának 5-6%-a künn van a „pályán", és másfél órán keresztül feszült figyelemmel kíséri: mint kergetik, rúgják és driblizik a labdát a csatárok és a bekkek, és 35-45 ezer ember lelkesedik, éljenez, ordít, bömböl és tombol, ha a kapus ügyesen védi ki a kaput egy-egy jól irányzott labda elől. Végeredményben nem is utolsó dolog egy-egy ilyen futballmeccs, amely 50 ezer embert tud mozgósítani egy szép vasárnap délután. Érdekes nézni, hogy 22 izmos gyerek milyen ügyesen dolgozik; hogy feszülnek az inak; mint tágul a tüdő. És a küzdelemnek, a nagyszerű játéknak, a pompás erőfeszítésnek egy célja van: a gól. A harc azért folyik, hogy az egyik csapat minél többször rúgja be a labdát a másik csapat kapujába. Ez a nagy érdeklődés mindenesetre a fiatalság, az erő és az ügyesség diadala. De van más érdekessége is annak a nagy érdeklődésnek, amelyet a futball és a többi sport kivált a pestiekből: az, hogy ennyi rengeteg embernek van pénze futballra most, amikor mindenki pénztelenségről panaszkodik. A múlt esztendőben 19.487.7 millió koronát árultak a belépőjegyekből a futballmeccseket rendező sportegyesületek. Más lapra tartozik aztán, hogy ebből a csinos summából mennyi maradt meg a labdarúgó egyesületeknek. A labdarúgó egyesületek azt mondják: nem sok. Panaszkodnak, hogy tulajdonképpen az államnak, meg a fővárosnak rúgják a labdát, mert egy-egy bevételből a főváros és az állam akkora dézsmát szed, hogy a labdarúgóknak alig marad valami. A múlt évi szeptember 20-iki magyar-osztrák mérkőzésnek 789 millió korona volt a bruttó bevétele az előző napi stájer mérkőzéssel együtt. E meccs kiadásai így oszlottak meg: Az Üllői úti pálya tribünjének bevétele (az FTC-t illeti) 78 Vigalmi adó 89 Forgalmi adó 14 Testnevelési adó 153 Nemzetk. futb. szöv. Részesedése 4 Pályabér 107 Játékosok balesetbiztosítása 3 Személyzet 10 Rendőrség 6 mülio « ÍÍ (C ti 427