„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Horváth János tanácsnok előadói javaslata a szegényügy rendezése tárgyában (1885)
fájdalom, folyton emelkedő fontosságánál fogva a szegényügy követelményeinek a hivatalos közegek egyedüli segítsége mellett megfelelni képesek nem leendenek. Minden nagyobb város, mely szegényügyét a nyílt vagy vegyes szegényügyi rendszer alapján rendezte, kénytelen volt szegényügyi szervezetébe a lakosságnak erre önként ajánlkozó, nagy számú elemeit bevonni, mi által a decentralizáció oly fokig volt keresztülvihető, hogy nemcsak a hatósági ellátásban részesülő minden egyes szegénynek viszonyai folytonos ellenőrzés alatt, s a szegények bizonyos gyámság alatt állnak, hanem a segélyezési ügy egyénítése éretett el; azaz a szegény a segélynek csak azon nemével és azon fokig láttatik el, a minő az esetről-esetre felmerülő szükség. Ez: a kerületi küldöttségek és kerületi szegényatyák, úgyszintén az árvaatyák és árvaanyák intézménye, melyet javaslatom a kerületi elöljáró mellé, a vizsgálatok teljesítésére, a segély közvetlen nyújtására és az ellenőrzés gyakorlására segítségül rendel. Ily szervezet, szabatosan körülírt hatáskör és helyesen kidolgozott utasítás mellett a ker. elöljáróságoknak hatásköre a szegényügy terén, különösen az ideiglenes segélynyújtás körül tágítandó; míg ellenben az állandó segélyezés, a gyermeknevelési pótlék és a gyermektartás ügyei teljesen, az ideiglenes segélyezés pedig részint bizonyos összegen, részint bizonyos időtartamon túl jövőben is a fővárosi tanácsnak tartandó fel. A természetbeliekben nyújtott segélyeket kibővítendőnek tartom oly orvosi műszerek nyújtására, melyek által bizonyos betegségek s testi fogyatkozások hatása a munka- és keresetképesség korlátolása tekintetében enyhíthető, s az illetők részben ismét munkaképesekké tehetők. Ily műszerek volnának: szemüvegek, sérv- és egyéb kötők stb., mely műszerekről a tiszti főorvosi hivatal által jegyzék volna készítendő, és melyek beszerzésére s az illető szegények részére leendő kiszolgáltatására a kerületi elöljárók az illető kerületi orvosok utalványai alapján féljogosítandók volnának. Tovább menve, szükség eseteiben az ipar vagy valamely foglalkozás gyakorlásához szükséges, de az illetőknek hiányzó szerszámok és eszközök, kisebb gépek stb. volnának az erre megbízhatónak talált szegényeknek kiszolgáltatandók, melyek segítségével magukat közsegély nélkül fenntartani képesíttetnének. Visszaélések elkerülése végett az ilyenek a segélyzettnek nem tulajdonába, hanem kölcsön címén volnának átadandók; azok elidegenítése tehát tilos volna. 156